Tarlós István: Stabilabb lesz a fővárosi nagyprojektek finanszírozása

TARLÓS István
Budapest, 2018. október 16. Tarlós István főpolgármester felszólal a Budapest 2030 konferencián a Hotel Marriottban 2018. október 16-án. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása - mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István kedden a Budapest 2030 címmel rendezett fővárosi konferencián.
Vágólapra másolva!

A kiemelt, a főváros által kezdeményezett és befogadott projektek

a közfejlesztési tanácson keresztül már az államéi is lesznek, tehát sokkal biztonságosabbá és stabilabbá válik ez a finanszírozás

- mutatott rá Tarlós István.

Hozzátette, hogy a Fővárosi Közgyűlés és a városvezetés közvetlen befolyással bír majd Budapest valamennyi kiemelt fejlesztésére, és a jövőben ezek a kormány mellett a közgyűlés és a városvezetés nevéhez is kötődhetnek majd.

Megjegyezte, a fővárosnak számos olyan előkészített projektje volt eddig is, amely forráshiány miatt nem kerülhetett előtérbe.

Tarlós István főpolgármester felszólal a Budapest 2030 konferencián a Hotel Marriottban 2018. október 16-án. Forrás: MTI//Bruzák Noémi

Tarlós István közölte, a főváros

a fejlesztési tanács elé kívánja vinni a 3-as metró középső szakaszának rekonstrukcióját, a 3-as felszínközeli aluljáróinak felújítását, a fogaskerekű vasút fejlesztését, a BKV járműállománya cseréjének folytatását és befejezését, a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítását, valamint az Aquincumi városi híd megépítését.

Bejelentette: a XIII. kerület szocialista polgármestere, Tóth József elfogadta a felkérését, hogy tagként vegyen részt a tanács munkájában. Ez azt bizonyítja, hogy

- fogalmazott Tarlós István.

A főpolgármester előadásában arról beszélt, hogy az urbanisztikának, amit - mint mondta - legújabban szeretnek ismét leegyszerűsítve fejlesztésnek nevezni, meghatározó szerepe van annak kialakításában, hogy a minket követő generáció milyen keretek között fognak élni, milyen jövő, milyen város vár rájuk. Manapság szinte minden át- és túlpolitizált - jegyezte meg.

Így a "fejlesztésnek" ki kell lépnie a szigorúan vett politikai keretei közül, pontosabban túl kell lépnie azon - hangsúlyozta Tarlós István. Közölte, hogy ezért is kezdeményezte, és ezért határozták el a kormányfővel, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkárának támogatásával, hogy

létrehoznak egy olyan irányadó testületet, amelyik "politikán kívüli szakértők és gondolkodók konzultatív bevonásával képes megfelelő előrelátással Budapest távlati terveit elkészíttetni, illetve véglegesíteni, továbbá a szükséges kiemelt projekteket összegyűjteni, preferencia sorrendet összeállítani a cél-költség-idő háromszög figyelembe vételével".

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Forrás: MTI//Bruzák Noémi

Ezt az irányadó testületet Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának nevezték el,

és megalakulásáról, struktúrájáról és működésének alapvető szabályozásáról a kormány a legutóbbi ülésen már meghozta a döntését - közölte Tarlós István, aki megjegyezte azt is, hogy hosszú éveken át a politika mindig egységesen kiállt egy ilyen szervezet létrehozásának szükségessége mellett, most az ellenzék mégis "nyughatatlanul reagált" a megalakulás hírére, és bár nem ismeri a testület feladatait, működési szabályait, máris pontatlan és téves ellenkampányba kezdett.

Ez a tanács az 1870-1948 között működő, a város életében kiemelkedően pozitív eredményeket felmutató Közmunkák Tanácsa mintájára kíván dolgozni

- mondta el a főpolgármester, majd úgy folytatta: a célok ma hasonlóak, ahogy a jogosítványok is. Ahogy akkor, most is jóvá kell hagyni a tanács elhatározásait a kormánynak és a Fővárosi Közgyűlésnek egyaránt.

Kifejtette, a fővárosnak van már egy 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója, aminek figyelembevételével most közösen végleges Budapest 2030 program készül, aminek a tanácsban történő elfogadásánál a főpolgármesternek vétójoga van.

A grémium elé valamennyi kiemelt budapesti projekt bekerül, függetlenül attól, hogy állami, vagy fővárosi kezdeményezésű.

A kisebb jelentőségű projekteket az állam és a főváros egymástól függetlenül kívánja kezelni

- mondta Tarlós István.

Közölte,

a 10 tagú testületben 5-5 tag lesz a kormány és a főváros képviseletében.

A végleges döntés után az államtitkárság végzi majd a kiemelt projektek technikai lebonyolítását, de Fürjes Balázs a tanácsnak is tagja alelnökként. A főpolgármester, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az államtitkár a tanács ülésein nem helyettesíthető, és a döntéseket csak konszenzussal lehet meghozni - tette hozzá Tarlós István.