Vona keresztfia már az olaszliszkai gyilkosságba is belekeveri Volnert

Szotyori-Lázár Zoltán
Vágólapra másolva!
A balra tolódó Jobbikban teljes a fejetlenség. A Soros György pénzelte pártból ezúttal Szotyori-Lázár Zoltán a baloldali összeborulás legújabbkori programadója szólalt meg, és keverte bele az olaszliszkai gyilkosságba Volner Jánost. Pravda-nívódíjat Szotyori-Lázár Zoltánnak! Azonnal! 
Vágólapra másolva!

Tegnap részletesen összefoglaltuk, hogyan mozdult rá a párt képviselőcsoportjából kizárt Volner Jánosra a Jobbik médiagépezete. A politikus azért lett kegyvesztett a pártban, mert bizonyítékokkal alátámasztva rámutatott arra, hogy Soros Györgynek közvetetetten befolyása lehetett a Jobbik politikájának alakulására már a választás előtt. Volner az elmúlt hetekben a téma kapcsán folyamatosan kibeszélt, amit a pártközpont érthető módon egyre nehezebben tolerált. Ennek következménye az lett, hogy Sneider Tamásék olyan frontális médiatámadást zúdítottak a pártvezetéstől távolodó politikusra, ami erősen megidézte az ötvenes évek szellemiségét. Hiába a pártmédia igyekezete, hiába a lejárató cikkek tömkelege, ismét színre lépett Szotyori-Lázár Zoltán, a baloldali összeborulás legújabbkori programadója, és akkorát gurított közösségi oldalán, hogy minimum ki kellene nevezni a Jobbik kommunikációs igazgatójának, de inkább egy Pravda-díj járna neki.

Szotyori-Lázár Zoltán az olaszliszkai lincselés évfordulója kapcsán is Volnerra gondolt

12 éve történt az olaszliszkai lincselés néven elhíresült brutális gyilkosság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, amikor Szögi Lajost falubeli romák halálra verték. A régi Jobbik világában szimbolikus volt az ügy, hiszen megfelelő muníciót szolgáltatott a „cigánybűnözők" elleni országos kiterjedésű harcukhoz. Az áldozat emlékét a mai napig őrzik a pártban, 2015-ben például sajtótájékoztató keretében kezdeményezték, nevezzenek el utcát Tiszavasváriban a meggyilkolt tanárról. Úgy látszik, a balratolódás sem hozott változást a kérdésben, hétfő reggel Szotyori-Lázár Zoltán, a jobbik szolnoki képviselője emlékezett meg a tragikus történésekre Facebook-oldalán. Írásában arra kérte követőit, hogy álljanak meg egy pillanatra, és emlékezzenek csendben a brutális kegyetlenséggel megölt Szögi Lajosra. „Azt a napot soha nem felejtjük el..." – tette hozzá. Majd egy egészen elképesztő fordulattal a szép, és egyben szomorú szavak teljesen váratlanul volnerjánosozásba fordultak át:

A Jobbik-média lejáratási képességeit messze felülmúlva Vona Gábor keresztfiának sikerült összekötnie az olaszliszkai tanárgyilkosságot Volner János egyik mondatával, ami a következő volt:

Tehát Volner azért lett most éppen megszidva, mert Szögi Lajos lányának a férjét, aki nevezetesen Stummer János jobbikos politikus, "gyalázta". Szotyori-Lázár egyértelművé tette, hogy ha Volner valakit Sneider utódjának jellemez, azzal gyalázza az illetőt. Ha ez a gondolatmenet nem ér Pravda-nivódíjat a Jobbikban, akkor semmi.