Életet mentett Kecskeméten egy rendőr

Vágólapra másolva!
Tegnap délután hívták azzal a rendőröket, hogy az egyik kecskeméti munkásszállón egy férfi öngyilkos akart lenni. Öt perc alatt kiértek. A fürdőszobában, a földön fekve, eszméletlenül találták meg a 35 éves férfit. Felvágta a karján az ereit. Sok vért vesztett. Az egyik rendőr mentette meg az életét.
Vágólapra másolva!

Pólóval

átkötötte a férfi karját, egy másik ruhadarabbal pedig a sebet nyomta, hogy csillapítsa a vérzést.


A mentősök később stabilizálták a férfi állapotát, és kórházba vitték.