Orbán Viktor: Az utánpótlás első számú nemzeti ügy

Vágólapra másolva!
Többfunkciós sportcsarnokot és konferenciaközpontot avatott szombaton Felcsúton a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az új építményt nemcsak az akadémisták használhatják: tartanak itt testnevelésórákat a helyi középiskolásoknak, rendeznek meccseket a Bozsik-programban részt vevő környékbeli gyerekcsapatoknak, de edzőtáborok színhelye is lehet, illetve a Testnevelési Egyetem is tart majd itt kihelyezett órákat – írja a Magyar Idők. A komplexumot Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc, A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke adta át. Az átadón Orbán Viktor miniszterelnök első számú nemzeti ügynek nevezte az utánpótlást.
Vágólapra másolva!

Közel egyhektáros területen épült fel a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia új Sport- és Konferenciaközpontja. A komplexum 12,5 milliárd forintból valósult meg, az akadémia 30 százalékos önerő mellett TAO-támogatásból fedezte a fejlesztést – írja a Magyar Idők.

– mondta a kormányfő az MTI tudósítása szerint. Hangsúlyozta: 2010 óta az egész ország látja a jövőjét, amihez az kellett, hogy „elkezdtünk hinni abban, képesek vagyunk megváltoztatni a világot (...), de legalábbis a saját világunkat”.

Úgy fogalmazott,

Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy

Forrás: kormany.hu

Vannak azonban – folytatta –, akik erre készülnek Európában:

amikor ugyanis egy brüsszeli bürokrata a kontinens jövőjéről beszél, akkor a bennszülött európaiakat temeti, „a mi helyünkre érkezőket” pedig általában élteti.

Ezt a képet a magyarok nem fogadják el – jelentette ki a miniszterelnök –, helyette

„inkább az utánpótlás-neveléssel foglalkozunk”.

Az utánpótlást ezért első számú nemzeti ügynek tartja, és szavai szerint így függnek össze a nagy dolgok, Európa és Magyarország jövője „a mi kis akadémiánk életével”.

Azt mondta: a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont legfontosabb feladata a nevelés,

Forrás: kormany.hu

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ha a Magyarországon működő nyolc komolyan vehető labdarúgó-akadémia közül mindegyik tízévente felnevel két nemzetközi szintű játékost, akkor készen is van egy európai szintű magyar futballválogatott. A Puskás Akadémia az első tíz évét lezárta, és „mi megvagyunk”: Sallai, Kleinheisler – jegyezte meg.

Jelezte azt is, hogy a csarnokot a helyi középiskola tanulói és a Bozsik-programban részt vevő Vál-völgyi gyerekek is használni fogják.

Közölte továbbá, hogy a

Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem egy kettős életpályamodellről szóló megállapodást köt,

így az arra fogékony gyermekeket a tanári pálya felé irányítják majd.

A miniszterelnök szerint, ha az akadémiák jól végzik a munkájukat, akkor tehetségek indulhatnak útnak számos sportágban. Azt is mondta, hogy az akadémiák nagy egyéniségek köré épülnek: a kosárlabda-akadémia például Rátgéber László köré, a kézilabdában pedig Mocsai Lajos köré épült, és hamarosan egyéni sportágaknak is épülnek akadémiák, megállapodni készülnek ugyanis Kovács Katalinnal, „a magyar kajak-kenu sport nagyasszonyával”, valamint a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinkával.

A kormányfő megjegyezte, könnyebb lett volna a dolga, ha pénteken Kleinheisler László vagy Sallai Roland a magyar labdarúgó-válogatottban „berámolt volna egy vagy két gólt” a görögök hálójába, hiszen könnyebb érvelni az akadémia mellett, ha a válogatottban helyt állnak a volt diákjaik, de sajnos nem így történt, a magyar válogatott kikapott Görögországtól. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy szeptemberben Budapesten mindketten gólt lőttek a görög válogatottnak.

Forrás: kormany.hu

A felcsúti komplexumot Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke adta át.

A többfunkciós létesítmény a labdajátékok csarnoka kézi-, kosár- és röplabdamérkőzések megrendezésre is alkalmas.

A csarnokban a futópálya, bokszring és konditerem mellett a szertornához szükséges összes eszköz is megtalálható. Az épületben a szertárak, öltözők mellett orvosi szoba, elsősegélynyújtó hely, edzői irodák és tárgyalótermek is helyet kaptak.

A konferenciaközponthoz egy 250 fős nagy és egy kis körelőadó, valamint tárgyaló tartozik. A központ nyitva áll a Magyar Labdarúgó Szövetség és más szakági szövetségek továbbképzései, tudományos szimpóziumai előtt, de az akadémia tervezi a konferenciaközpont üzleti célú hasznosítását is, így abban nem sporttal kapcsolatos rendezvényeket is tarthatnak – írták.

Forrás: kormany.hu

A felcsúti sportkomplexum kivitelezését az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület építőipari mesterdíjjal ismerte el. A létesítményt Dobrosi Tamás tervei alapján építette fel a Fejér B.Á.L Zrt.; Makovecz Imre tanítványa volt a Pancho Aréna tervezője is.

Forrás: kormany.hu

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány sportfejlesztési programjában ifjúsági szállást is építenek. Az épület a tervek szerint 2019 végére készül el.