Afrikai sertéspestis: ötven borsodi település fertőzött

Vágólapra másolva!
Az országos főállatorvos az afrikai sertéspestis miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ötven települést nyilvánított ideiglenes vagy különösen fertőzött területté, és vezetett be korlátozásokat - írta az Észak-Magyarország szombaton.
Vágólapra másolva!

A lap szerint

a cigándi, a miskolci, a sárospataki, a tokaji, a szerencsi, a tiszaújvárosi, a gönci és a szikszói járás települései érintettek.

A cikk emlékeztet arra, hogy Tarcal mellett a közelmúltban egy kilőtt vaddisznó laboratóriumi vizsgálata kimutatta az állatban az afrikai sertéspestis vírusát. A korlátozásokat emiatt vezette be az országos főállatorvos, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A fertőzötté nyilvánított területen az állatlétszám-változást a sertéstartónak naprakészen kell vezetnie, azt a hatósági állatorvos kérésére be kell mutatnia, az állatok megbetegedéséről, elhullásáról azonnal értesítenie kell a hatósági állatorvost

- olvasható az Észak-Magyarországban.