Magyarország lehet a díszkertészet régiós központja

A díszkertészet régiós központja lehet Magyarország
Vágólapra másolva!
Új profillal bővült a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézete, mely Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tovább tudományos munkáját. A dísznövénykutatás aktivizálása nem véletlen, hiszen ezen alapszik a díszkertészet ágazata, ami éves szinten 120 milliárd forinttal járul hozzá a nemzetgazdaság eredményességéhez.
Vágólapra másolva!

– mondta el a névavató ünnepségen Dr. Gyuricza Csaba főigazgató. Beszédéből kiderült, hogy a hazai agrárkutatás egyik nagy adósságát törleszti ma a szakma, hiszen bár szép eredmények vannak a dísznövényágazat és zöldfelület-gazdálkodás területén, mégis évtizedek teltek el úgy, hogy nem volt egy intézményesült tudományos kutatóközpont.

A megfelelő háttér megteremtésével és a klimatikus jellemzőknek köszönhetően azonban reális esélye van a piac növekedésének.

A díszkertészet régiós központja lehet Magyarország Forrás: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

A dísznövénytermesztés fontosságát mutatja, hogy évente 120 milliárd forinttal járul hozzá az ágazat a nemzetgazdasági gyarapodáshoz, és

nagyjából 25 ezer család megélhetését biztosítja.

Ezek a számok azonban a jövőben csak emelkedhetnek, hiszen az uralkodó trendek értelmében

egyre fontosabb városi környezetben, munkahelyeken a zöld növények megjelenése,

nem beszélve a rózsákról és egyéb virágfélékről, amikre igen nagy a kereslet a régióban.

Forrás: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

Az erős kutatási alapok az intézet számára adottak, hiszen a NAIK Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet kezelésében van Európa egyik legszebb és legnagyobb rózsakertje, mintegy 1200 rózsafajtával, közel 3 hektáron. A NAIK intézetében folyó dísznövénykutatás atyja a nemzetközileg is elismert Dr. Kováts Zoltán, aki 2010-ben hunyt el,

a szervezet azonban továbbvitte a szakember szellemiségét, munkásságát.

Forrás: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

A Gyümölcs- és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet névavató ünnepségén partnerségi megállapodást írt alá Dr. Gyuricza Csaba NAIK főigazgató és Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke annak érdekében, hogy

a két szervezet közös erőfeszítéseket tegyen a hazai vállalkozások igényeinek megfelelő, magas szintű tudományos munka működtetésére.