Az ex-MSZP-s Demeter Márta egyedül indul az LMP társelnöki posztjáért

Demeter Márta; Szél Bernadett
Budapest, 2017. december 12. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje (j) sajtótájékoztatót tart az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2017. december 12-én. Mellette Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Korábban a szocialistákat erősítő Demeter Márta indul egyedüliként az LMP női társelnöki posztjáért. Személyéről a párt október 20-ai részleges tisztújító kongresszusa dönt. A hír azért is érdekes, mert korábban kétszer sem akarták felvenni új pártjába, most mégis ő lehet az egyik vezető.
Vágólapra másolva!

– mondta az MTI-nek a jelöltállítás lezárulta után Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára.

Demeter politikai karrierjében voltak apróbb cikcakkok, hiszen korábban a szocialistákat erősítette. Az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte az Országgyűlésben, majd váratlanul pártot váltott, kilépett a szocialisták frakciójából és az LMP képviselőcsoportjához csatlakozott.

Azt nem lehet állítani, hogy mindenki kitörő lelkesedéssel fogadta volna érkezését, hiszen a kőbányai alapszervezetben két alkalommal is megvétózták párttagságát.

Ez azért is volt furcsa, mert a politikus a párt színeiben indult a X. kerületben az áprilisi parlamenti választáson, így sokan úgy gondolhatták, hogy Demeter a párt megbecsült tagja. A történet komoly konfliktust okozott párton belül, aminek eredményeképpen az ex-MSZP-s politikust befogadták a zöldek, a hírt maga Keresztes Lóránt László, társelnök is fontosnak tartotta közölni közösségi oldalán.

Kanász-Nagy Máté azt is elárulta az MTI-nek, hogy

  • az LMP Ungár Pétert jelöli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába;
  • egy elnökségi tagot is választanak, miután Angyal Károly ismét pártigazgató lesz. A pozícióra szintén egyetlen jelölt pályázik, mégpedig Kis-Szeniczey Kálmán agrármérnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja.

A részleges tisztújító kongresszust azért kell összehívni, mert Szél Bernadett korábbi társelnök-frakcióvezető lemondott valamennyi tisztségéről, és kilépett a pártból. Nem Szél volt az egyetlen távozó: a pártonkívüli, ex-Együttes Szabó Szabolcs; az LMP másik korábbi társelnöke, Hadházy Ákos is otthagyta a párt képviselőcsoportját, és függetlenként politizál a továbbiakban. Így a választást követően kilencfős frakció jelenleg héttagúvá csökkent. Sajtóhírek szerint az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet politikusa, Hohn Krisztina is vacillált azon, hogy kilépjen-e az LMP-frakcióból, végül a párt elnöksége a maradása mellett döntött.