Kásler Miklós: A magyar egészségügy átalakítását szeretnék

Kásler Miklós
Vágólapra másolva!
Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon, ehhez pedig meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós elmondta, ezek miatt is készültek el az

öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok a megelőzéstől a rehabilitációig.

Kásler Miklós fotó: Talán Csaba

Ha ezeket a programokat egymásra rakjuk, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája - fogalmazott.

A miniszter rámutatott, ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani.

Kásler Miklós bevezetőjében beszélt a különböző programokról, mint mondta, kiemelten kell foglalkozni a kórházi fertőzések kérdésével. Úgy vélte, a közelmúltban megalkotott miniszteri rendelettel a kórházi fertőzéseket felére, de legalább is 30-40 százalékkal csökkenteni lehet.

Az alapellátásról szólva a miniszter kifejtette, hogy

ez szorosan összefügg a sürgősségi rendszer struktúrájával, működésével.

Ezzel kapcsolatban megemlítette, heteken belül a kormány elé kerül az alapellátással kapcsolatos előterjesztés.

Hozzátette: az alapellátás átszervezésének vezető gondolata, hogy meg kell szüntetni azokat a törvényi szűkítéseket, amely ellehetetlenítik azt, hogy a háziorvos egyéb szakvizsgájával is kompetens legyen.
Kitért arra is, az alapellátást fel kell szerelni gépekkel, műszerekkel és rendszerszintűvé kell váljon a háziorvos és a sürgősségi ellátó kórház közötti elektronikus összeköttetés.

A sürgősségi ellátásban orvos végzettségű diszpécsereket kell alkalmazni,

hogy célirányosan tudják a betegeket irányítani. Így - vélte - a mostani nem ritkán hatórás sürgősségi várakozás 1-2 órásra szűkíthető.

Mint mondta, a legfontosabb, alapvető paraméter az egészségben eltöltött évek száma, ami az életmód és életkörülmények függvénye, ezért az öt program nagy jelentőséget tulajdonít a megelőzésnek, továbbá fontosnak nevezte az egészséges életmódra nevelést, amit már óvodában el kell kezdeni.

A konferencia kerekasztal részében az öt nemzeti programot kidolgozó országos intézetek vezetői szólaltak fel. Mindegyik szakember az alapellátás megerősítését, a háziorvosok kompetenciáinak növelését, és a gyerekkorban elkezdett egészségnevelést emelte ki.

Fekete Ferenc, a Heim Pál gyerekkórház megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy olyan programot dolgoztak ki, amelyben már

a várandósság is komoly hangsúlyt kap, mivel még mindig magas Magyarországon a koraszülések száma

(8-9 százalék), ami sajnos egy sor további betegség kialakulását vetíti előre. Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója azt mondta, szükség volt a mentális zavarok megelőzésének és ellátásának programjára, hiszen a lakosság 30 százaléka valamilyen mentális zavarral él.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy kidolgozott programjuk 2030-ig szól, a fő célkitűzés, hogy a daganatos betegségek arányát tíz százalékkal csökkentsék. Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója azt mondta, több százezer ember él valamilyen mozgásszervi megbetegedéssel, ami kihat a munkavállalásra és az életminőségre.

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója is azt emelte ki, hogy a megelőzés komoly hangsúlyt kapott a programban.