Több ezer milliárdos fejlesztések Budapesten

Egy amerikai házaspár Budapesten
A mai Lánchíd látképe
Vágólapra másolva!
Évtizedek óta nem látott fejlesztések valósultak meg Budapesten a 2010-es kormányváltás óta. Ezek közül kiemelkedik a 4-es metró elkészülte, a Ludovika Campus megvalósulása és többek között a 2017-es vizes vébére a Duna Aréna megépítése. Jelenleg is zajlik a Városliget megújítása, a Puskás-stadion építése és a főváros környéki vasútvonalak fejlesztése. A megvalósult és a tervezett beruházások értéke eddig több mint 2100 milliárd forintot tett ki. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt nyolc évben

a megvalósult és még folyamatban lévő budapesti beruházások értéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki.

Ehhez az összeghez nem számítottuk hozzá, hogy a második Orbán-kormány 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárostól. Azt az adósságot egyébként még az MSZP-SZDSZ vezetésű önkormányzatnak sikerült felhalmoznia. Ilyen nagyságú beruházásokra nem volt példa a főváros történetében a rendszerváltás óta, ezért érdemes egy kicsit részletesebben megnézni, hogy 2010 után, mi is épült a városban.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti berruházása a Ludovika Egyetemi Campus megépítése volt Polyák Attila - Origo

Az egyik legnagyobb építkezési beruházás, 51 milliárd forint értékben a Ludovika Campus felújítása és átalakítása volt a mögöttünk hagyott ciklusban. Ezt követi a Duna Aréna megépítése 41,3 milliárd forintból. Az új komplexum adott otthont a 2017-es úszó és műugró világbajnokságnak, ami óriási nemzetközi ismertséget szerzett Budapestnek, egyben jelentősen növelte a főváros turisztikai bevételeit.

Nemzetközi ismertséget szerzett Budapestnek a Duna Aréna Forrás: Bojtor Bálint

Kiemelkedik a Groupama-aréna felépítése is, ahol a Ferencváros játssza hétről hétre a meccseit. Megújult a Zeneakadémia épülete is, valamint elkészült a Testnevelési Egyetem campusának első ütemű fejlesztése is. Nagyon fontos egészségügyi beruházás volt az úgynevezett Korányi-projekt, aminek keretében a SOTE központi betegellátó épülete újult meg.

A Testnevelési Egyetem (TE) új központi épülete Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az építkezések közül még ki kell emelni a Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját, az MTA Természettudományi Kutatóközpont elkészültét, valamint a Budapest Music Center megépítését. Megújult az Erkel Színház és a Mátyás templom, és a Pesti Vigadó is. Az utóbbi években készült el a Komjádi, Hajós, és Széchy-uszoda felújítása, valamint a Margit-szigeté. Pár napja adták át a megújult Budai Vígadót is a nagyközönségnek.

A Hagyományok Háza székhelye, a felújított Budai Vigadó Forrás: MTI/Mónus Márton

A jelenleg folyamatban lévő legnagyobb budapesti beruházás a Puskás Ferenc Stadion építése, és a Városliget megújítása. A sportkomplexum 2020-ra a labdarúgó Európa-bajnokságra lesz készen, míg a megújult ligetet 2021-től használhatja minden érdeklődő.

2021-re teljesen megújul a Városliget Forrás: Origo

20 milliárd forint feletti beruházási értéket tesz ki Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) új székházának építése, a Magyar Állami Operaház rekonstrukciója, a Budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztése, és a Pénzügyminisztérium Budai Várba költözése is. Ezzel párhuzamosan zajlik a budai Várnegyed felújítása is. Szintén Budán zajlik a Millenáris park felújítása és bővítése.

A budai vár megújítása is folyamatos Fotó: Polyák Attila - Origo

2010 óta a kormány és a főváros közösen több mint 700 milliárd forintot költött a budapesti közlekedés fejlesztésére. A legnagyobb eredmény, hogy a szocialista-szabaddemokrata korszak legnagyobb korrupciós ügyében, a 4-es metró beruházásban sikerült rendet tenni, és 2014-re elkészült több mint 450 milliárdból az új metróvonal. 2015-ben elkészült közel 100 milliárd forintból az M0-ás körgyűrű újabb szakasza. 2016-ben több mint 40 milliárd forintból elkészült a budai fonódó villamos és felújították az 1-es villamost.

2014-re készült a 4-es metró Fotó: Mudra László - Origo

Nagyban megkönyítette a budapestiek közlekedését, hogy hosszú vajúdás után végre sikerült felújítani a Széll Kálmán teret is.

Teljesen megújult a Széll Kálmán tér is Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A közlekedési beruházások közül jelenleg is folyamatban van az 1-es villamos meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig. Ezt az új szakaszt jövőre fogják átadni a nagyközönségnek, így pedig Óbudáról átszállás nélkül lehet majd eljutni Újbuda déli részére. Zajlik a villamos- és trolibusz beszerzés második üteme 17,6 milliárd forintból.

Több mint 270 milliárd forintból zajlik az elővárosi vasútvonalak fejlesztése,

és ugyancsak megkezdődött az új, déli Duna-híd és a hozzá kapcsolódó közlekedési beruházások megvalósítása.