Márki-Zay: a Magyar Gárdában zsidók, cigányok és baloldaliak együtt vonuljanak

Márki-Zay Péter Sneider Tamás
Vágólapra másolva!
Teljes az ideológiai katyvasz a hódmezővásárhelyi polgármester fejében. Demszky Gábor után szabadon, itt az újabb kultinterjú. Szintlépés történt a fenyegetőző-elmélkedő ellenzéki beszélgetések kategóriájában.
Vágólapra másolva!

Miután vasárnap kiderült, hogy a gyerekeknek szóló, városi aszfaltrajzverseny és a Mikulás-napi cirkusz elmaradása miatt Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte, hétfőre virradóra már egy baloldali Magyar Gárdáról ötletelt az ellenzéki szimpatizánsok legújabb reménysége Facebook-videójában. Ez utóbbi is maximálisan meredek lenne, ha a hódmezővásárhelyi polgármester nem nyilatkozott volna a balliberális Zoom.hu-nak, ahol minden létező rekordot megdöntött, csúcsot beállított és szintet megugrott.

A Demszky Gábor-díjas interjú alanya olyan szinten másolta a volt főpolgármestert, hogy a beszélgetés során Márki-Zaynak sem sikerült egyetlen egy értelmezhető mondatot sem mondania.

Nézzük például a politikus első gondolatát:

Van értelme? Nem igazán, hiszen eléggé közismert, hogy a Magyar Gárda nem tipikusan cigány-, és zsidóbarát szervezet hírében állt. Nehogy azt gondolják, hogy vége szakadt a magyargárdázásnak, ekkor kezdődött csak igazán! „A Magyar Gárdának ki kell állnia a zsidók, a cigányok és a baloldaliak mellett, és ott kell lenniük, ha a Fidesz bűnözői elvesznek valamit valakitől" - folytatódik a hibátlan gondolatmenet Márki-Zaytól, aki azt kérte az interjú készítőjétől, igenis élje át rendesen mondanivalóját:

Hunyja be a szemét, és képzeljen el egy Magyar Gárdát, melynek tagjai, zsidók, cigányok és baloldaliak, együtt vonulnak a Fidesz-bűnözők ellen.

„Képzelem" – érkezett a szintén hibátlan válasz. A politikus által megálmodott, zsidókat, cigányokat, és baloldaliakat tömörítő alakulat szervezését viszont inkább rábízná a Jobbikra. Nehogy valamit elszúrjanak, adott nekik egy-két tippet:

– tanácsolta a sikeres projekt megvalósítása érdekében Sneider Tamáséknak.

Ideológia? Az vajon mi?

A hódmezővásárhelyi vezető szerint az óvodások felhőtlen ünneplését szándékosan elrontó Fidesz-bűnözők ellen szükségük van a DK-tól a Jobbikon át a szocialistákig mindenkire. „A Fideszt el kell söpörni. Méghozzá nem jobbról és nem balról, hanem szemből és mindenkinek" – érkezett az újhullámos radikális-szociáldemokrata-kereszténydemokrata-jobboldali-liberális-baloldali-zöld politikus megoldási javaslata a Fidesz-kormány ellen.

Egységfrontos ellenzéki mozgalommal buktatna kormányt Márki-Zay

Miután a Magyar Gárdát lepasszolta Jobbiknak, az interjúban elárulta, hogy egy olyan új mozgalomban gondolkodik, ami az ellenzéki pártokat egy egységfrontba kényszeríti. Tervének megvalósításában nem áll olyan jól, hiszen az egyesület bejegyzése még csak folyamatban van, és jelenleg csak ötletei, munkanevei vannak.

– árult el nagyon fontos kulisszatitkokat új projektjéről Márki-Zay. Majd mintha még soha életében nem mondta volna, mindent elsöprő lendülettel jelentette be a beszélgetés során ismét, hogy el akarja söpörni a Fidesz rendszerét. Az ellenzék legújabb nyerőembere úgy behergelte magát a Fidesz-bűnözőkön, hogy...

A demokrata forradalmár

Az interjú utolsó harmadában átváltozott harcias forradalmárrá. Mivel a „Fidesz-bűnözők", „Lázár emberei" napról napra lehetetlenítik el a szórakozni vágyó hódmezővásárhelyi óvodások hétköznapjait, ezért szerinte radikális megoldásokhoz kell folyamodni. „A következő rendszerváltásnak nem szabad olyannak lenni, mint a '89-esnek" - egészítette ki mondandóját a radikálisan gyerekpárti politikus. Majd egy gyors helyzetjelentést adott a városában uralkodó állapotokról:

Ki tud ennek a szemmel láthatólag nagyon durva folyamatnak gátat szabni? Márki-Zay Pétertől kiderült, hogy csak és kizárólag Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi városvezető képes erre, aki mindent meg fog tenni ennek érdekében, elmondása szerint be fogja nyújtani a képviselő-testületnek a helyi döntéshozatal feloszlatását célzó javaslatát. Amit a testületben vagy megszavaznak, vagy nem.

Márki-Zay Péter egyébként a magyar ellenzéki szimpatizánsok legújabb reménysége, akiben sokan a csodafegyvert látják a Fidesz-kormány elleni harcban. Ha esetleg valakinek nem jött volna le a fentiekből.