Orbán Viktor: Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával

ORBÁN Viktor; ERDOGAN, Recep Tayyip
Budapest, 2018. október 8. Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2018. október 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán ne fenyegesse Magyarországot semmilyen veszély. Törökországban jelenleg 4 millió migráns él, derült ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaiból.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a NATO közös tagsága miatt fontos ez a látogatás, hanem a magyar külpolitikának van egy hagyományos tájékozódási rendszere - mondta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel.

Három fővárosra kell figyelnie Magyarországnak: Ankarára, Moszkvára és Berlinre, éppen ezért abban vagyunk érdekeltek, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a kapcsolataink

- tette hozzá.

A két ország kapcsolata a tisztelet alapján nyugszik. Magyarország biztonsága közvetlen kapcsolatban van Törökország stabilitásával.

– mondta Orbán Viktor. Hazánk köszönettel tartozik Törökországnak, hogy több millió migránst befogadott, és azért, mert az EU-török megállapodást betartja – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor Budapesten fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt Forrás: Orbán Viktor/Facebook

Erőteljes hadiipari együttműködés jöhet

Törökország a terrorizmus szempontjából nehéz helyen fekszik, ezért Ankara érdeke, hogy a két ország együttműködjön a terrorizmus elleni fellépésben. Orbán Viktor a jövőbeni katonai együttműködésről azt mondta, hogy erőteljes hadiipari együttműködést tervez a két ország.

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy

2017-ben kereskedelmi rekordot ért el a két ország a közös kereskedelemben, idén pedig 19 százalékos növekedés volt eddig.

Elsősorban a mezőgazdaság és a hazai vízügyi technológia törökországi befektetéseiről volt szó – mondta a kormányfő. Sikeres tárgyaláson vagyunk túl, a ma létrejött megállapodások lehetővé teszik, hogy a magyar gazdaság részt vegyen a török gazdasági fejlődésben – mondta a magyar miniszterelnök.

Szorosabb légügyi együttműködés jöhet

Recep Tayyip Erdogan arról beszélt, hogy a magyarok mostanáig megőrizték Gül Baba türbéjét, és restaurálták azt, mindez pedig egy nagyon fontos szimbóluma a két ország együttműködésének. Szólt arról is, hogy a magyar és török katonák az I. világháborúban együtt harcoltak több fronton. Törökország és Magyarország között nemcsak kulturális események esetében van együttműködés, hanem gazdasági területen is.

A török elnök közölte, hogy kulturális és politikai együttműködésről tárgyal majd a török-magyar vegyesbizottság a következő időszakban.

A török légi társaság szeretne együttműködni Magyarországgal egy közvetlen Budapest-Mumbai légi járat létesítésében.

A közös kereskedelem összegét 6 milliárd euróra kell emelni a következő időszakban – mondta Erdogan.

Köszönetet mondott Erdogan

Aki szavaz ránk, annak mindenkinek köszönetet mondok, ez azt jelenti, hogy hihető a szavuk – mondta az Origo azon kérdésére a török elnök, miszerint mi az oka annak, hogy a nyugat-európai sajtó kritikái ellenére a Nyugat-Európában élő törökök körében rendkívül nagy a népszerűsége.

A nyugat-európai országokban a török szavazók 60 százaléka támogatta személyét, amit megköszönt.

Négymillió migráns Törökországban

A török elnök szavai szerint jelenleg 3,5 millió szír és 500 ezer iraki menekült él Törökországban, és más országokból is érkeztek emberek.

Ha a menekültekkel kapcsolatban minden kaput megnyitnánk, akkor teljesen más lenne a helyzet.

A menekülttáborokban és Törökország különféle részein élnek, de megkezdődött a visszaküldés – mondta az elnök. Közel 60 ezer menekült Idlib városába ment vissza – tette hozzá.

Magyarország eddig is támogatta, és támogatni fogja Törökországot – mondta Orbán Viktor az egyik török újságíró kérdésére.

Európának el kellene döntenie, hogy mit akar, de amit most csinálunk az őszintétlen

- tette hozzá. Az egész helyzet méltatlan, és messze van attól, ami okosnak nevezhető. Európának el kell döntenie, hogy akar-e egy mély együttműködést Törökországgal. Ha Európa világméretű súlyt akar, akkor Törökországgal együtt kell működnünk – mondta a kormányfő.

Erdogan elnök megköszönte Magyarország támogatását, és egyetértett azzal, hogy őszinte beszédre van szükség. 1963 óta tárgyal Ankara az EU-val. Most a türelem határához érkeztünk – tette hozzá.

A török elnök kétnapos látogatáson van Magyarországon.