Íme Soros György embere, akit Vona a Jobbikba csempészett

Soros György, Vona Gábor
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo beszámolt, Volner Jánosnak, a Jobbik alelnökének múlt héten kiszivárgott egy levele, amit a párt felsővezetésének küldött. Ebben Volner lerántja a leplet a Jobbik valódi arcáról. Többek között azt is megtudhattuk, hogy az egykor radikális, mára balliberális párt 2017 novemberében rendezett brüsszeli konferenciáján részt vett egy bizonyos Teplán István, aki Soros György egyeteme, a CEU egyik alapítója – sőt, rektorhelyettese is volt. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója ezzel kapcsolatban azt állította, hogy az azóta már kizárt Dúró Dóra vitte be a pártba Soros emberét, de Dúró határozottan cáfolt. Kiderült, hogy Vona Gábor bukott pártelnök és Kepli Lajos országgyűlési képviselő vitték be Teplánt a Jobbikba. Adódik a kérdés: mégis kicsoda valójában Teplán, aki ennyire nélkülözhetetlen a Jobbikban?
Vágólapra másolva!

Teplán István 1958-ban született, foglalkozása alapján gazdaságtörténész, szociológus és egyetemi tanár.

Az Egyesült Államokban tanult, a Binghamtoni Egyetemen, ahol kollégája volt Immanuel Wallerstein, az ismert szélsőbaloldali, neomarxista történész és szociológus.

Wallerstein az Eszmélet című szélsőbaloldali magyarországi folyóirat tanácsadója és védnöke.

A folyóiratba olyan, már-már kommunista szerzők írnak, mint Krausz Tamás, Melegh Attila és Szalai Erzsébet. Melegh Attila, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelő bizottságának elnöke volt az, aki azt nyilatkozta az Origónak 2015. június 10-én, hogy

A rendszerváltás környékén Teplán István lett az egyik ötletadója a Soros György által finanszírozott közép-európai, elsősorban társadalomtudományokkal foglalkozó egyetem megalapításának. Ő már 1989-ben, az akkor még Jugoszláviához tartozó Dubrovnik (régi nevén: Raguza) városában részt vett egy kezdeményezésben, amelyből később

létrejött a Soros-egyetem, a Central European University (a CEU).

Maga az oktatási intézmény 1991-ben Prágában jött létre, de Václav Klaus, Csehország első szabadon választott miniszterelnöke, későbbi cseh államfő,

látva Soros György egyre növekvő negatív befolyását, és azt, hogy mekkora veszélyt jelent a demokráciára, nemsokára kipakolta az intézményt, ami így Budapestre költözött.

Miután az intézmény a magyar fővárosba tette át székhelyét,

1992-től Teplán István a CEU rektorhelyettese lett, ezt a tisztséget 2007-ig gyakorolta.

2000-2008 között Teplán az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) igazgatótanácsának felsőoktatással foglalkozó szövetségének volt a tagja.

1998-2007 között a dubrovniki központú Egyetemek Nemzetközi Tanácsának (IUC) volt az elnöke.

A 2000-es években igazgatója volt a magyar balliberális kormányokhoz kötődő Kormányzati Közigazgatási Központnak.

Továbbá tagja volt az Európai Közigazgatási Intézet (European Institute of Public Administration-EIPA) igazgatótanácsának.

A hollandiai székhelyű szervezet igazgatótanácsának

szintén tagja az erősen magyarellenes Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök,

aki jelenleg az Európai Parlamentben a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) a frakcióvezetője.

Soros egyik legbizalmasabb emberét vitte Vona a Jobbikba

2004-ben Soros György teljes jogú akkreditációt kért a CEU-nak.

Ennek kapcsán

Az akkori balliberális kormány össze is hozta a teljes jogú akkreditációt az egyetemnek, úgy, hogy privilegizálta az intézményt a magyar felsőoktatás többi egyetemével szemben.

2006-ban

a Soros-egyetem megalapításában kifejtett érdemeiért (nem tévedés, pontosan ez szerepelt az indoklásban) aztán kitüntetést kapott a Gyurcsány-kormánytól.

Ezek után 2007-ben Fodor Gábor SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter főosztályvezetőjeként segítette a Gyurcsány-kormányt.

Vona Gábor vitte be a Jobbikba Teplán Istvánt

Soros embere, Teplán István neve azzal került be ismét a magyar köztudatba, hogy a Jobbik legújabb pártszakadása kapcsán Volner Jánosnak, a Jobbik alelnökének még múlt héten kiszivárgott egy levele, amit a választókerületi elnököknek és más pártvezetőknek küldött.

Ebből többek között azt is megtudhattuk, hogy

Volner János azóta egy Facebook-bejegyzésben arról is írt, hogy a Jobbik 2017 novemberében rendezett brüsszeli konferenciáján Teplánon kívül ott volt Meszerics Tamás LMP-s EP-képviselő, a Soros-féle CEU programkoordinátora, nem mellesleg volt SZDSZ-es, valamint Monika Ladmanov, a Prágai Soros Alapítvány munkatársa, akit „genderjogi” aktivistaként, egy migránsokat segítő alapítvány munkatársaként, a melegfelvonulás lelkes reklámozójaként jellemez.

– tette hozzá.

Úgy tűnik, hogy nem érezték „mennyire gáz ez”.

Egy kommentelő mindenesetre azt írta Volner bejegyzése alá:

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója közleményében kénytelen volt elismerni, hogy

Soros egyetemének volt rektorhelyettese tényleg ott volt a párt brüsszeli rendezvényén,

de azt állította, hogy Teplánt Dúró Dóra országgyűlési képviselő vitte a pártba (Dúró ma már a Mi Hazánk Mozgalom tagja). Szabó azt is állította, hogy semmilyen munkakapcsolatuk nincs Teplánnal – erről azonban később kiderült, hogy hazugság.

Dúró Dóra a közösségi oldalán néhány óra alatt határozottan cáfolta Teplán állításait.

– tálalt ki Dúró.

Dúró Dóra tehát egyértelműsítette:

Vona Gáborék Soros György kiszolgálóivá váltak, a pártot pedig arra is felhasználták volna, hogy a CEU érdekében politikai lépéseket tegyen, politikai döntéseket hozzon.

Volner hétfőn a Facebook-oldalára is feltöltött egy fotót, ami alapján teljesen nyilvánvaló, hogy Teplán István a Jobbik szeptember 29-én rendezett kongresszusán is ott volt, közvetlenül Gyöngyösi Márton frakcióvezető mögött ült. Gyöngyösi mellett pedig Sneider Tamás ül. Vagyis Szabó Gábor nem mondott igazat, amikor azt mondta, semmilyen munkakapcsolatban nincsenek Teplánnal.

A PestiSrácok megkereste Kepli Lajos jobbikos politikust, akitől arról érdeklődtek: valóban Vona Gábor ajánlotta-e be a CEU korábbi főemberét a Jobbik holdudvarába; illetve, hogy Teplán István vagy Meszerics felbukkanása a Jobbik környékén a balratolódás jele-e, és hogy e személyek valóban megosztják-e a párt táborát.

Kepli Lajos elismerte, hogy

Vagyis Soros személyesen irányította az emberét a Jobbikba, végrehajtani a balliberális fordulatot. Ezen túl Kepli hárított, azt állította, hogy ő a Jobbik vezetéséhez irányította Teplánt, aki a tervezett „értelmiségi holdudvar része lett volna”.

Dúró Dóra, aki ezt az értelmiségi holdudvart szervezte, viszont – ahogy azt már írtuk – határozottan kijelentette, hogy nem ő ajánlotta a vezetés figyelmébe Teplánt, a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént.

Teplán meg is szolgálta Vonáék bizalmát. 2017 novemberében az országgyűlési választások előtt néhány hónappal

az egyik vezető osztrák lapban, a Die Presse-ben igyekezett tisztára mosni a Jobbikot,

arról győzködve az olvasókat, hogy a párt már nem antiszemita, és nélküle nincs kormányváltás. Többek között azt állította – hamisan –, hogy a Jobbik bocsánatot kért azoktól, akiket korábban megsértett.

Miniszterelnöknek a Die Presse hasábjain természetesen Vona Gábort ajánlotta...

Összegzésül elmondhatjuk: lehullt a lepel, a Jobbik kampányát Simicska Lajos mellett már 2016 óta Soros György bizalmi embere tartotta szemmel.