Le akarta leplezni Hadházyt, Vonáék elüldözték a Jobbikból

Vona a pragmatikus, választási plakát
Tiszavasváriban nem egyértelműen elégedettek a Jobbik elmúlt négy évével, de többen abban látják a problémát, hogy nem Fideszes a helyi önkormányzat, így pályázataikat sorra elutasítják.
Vágólapra másolva!
A Jobbik instabilitását mutatja, hogy nem elég nekik, hogy sorra lépnek ki a tagok a pártból, még arra is fordítanak energiát, hogy maguk oszlassák fel szervezeteiket. Szekszárdon ugyanis múlt héten feloszlatták a helyi szervezetet, aminek oka az lehetett, hogy a helyi elnök túl sokat tudott a szintén helyi érdekeltségű Hadházy család korrupciós ügyeiről – tudtuk meg a Magyar Idők cikkéből.
Vágólapra másolva!

Múlt héten feloszlatta magát a szekszárdi Jobbik alapszervezet, a tagok ki is léptek a pártból. Ennek kapcsán a pártigazgató, Szabó Gábor egy közleményt adott ki „Rendcsinálás a Jobbikban" címmel. Ebben azt írták, hogy „etikai eljárás indult Szabó Balázs szekszárdi szervezeti elnök és önkormányzati képviselő ellen, aki egy párton belüli pozícióra való pályázati eljárás során, munkahelyének elvesztésével fenyegette meg egy jobbikos tagtársát, amiért az szintén el mert indulni ugyanazért a tisztségért, mint ő. Tagtársa néhány napon belül el is vesztette civil állását".

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Szabó Balázst visszahívták elnöki pozíciójából, és az alatta működő szervezetet feloszlatták. A történtekkel kapcsolatban Szabó Balázs elmondta: a munkájából menesztett, egyébként Jobbik Ifjúsági Tagozat tagot (onnan most már kilépett) Farkas Gergely és Szabó Gábor

arra utasították, hogy őt lehallgassák.

Amikor erre fény derült, akkor bocsátották el az állásából. A szekszárdi politikus azonban azt is elmondta, hogy a Jobbik hazudik abban, hogy nem akar együttműködni az LMP-vel. Szabó Balázs ugyanis a tavaszi választási kampány során

felgöngyölítette a szintén szekszárdi érdekeltségű Hadházy Ákos családja körüli korrupciós ügyeket,

de az akkori elnök, Vona Gábor és Szabó Gábor személyesen állították őt le, mondván ez sérti a koalíciós partnert.

– emlékezett vissza Szabó Balázs, aki elmondta, hogy az egyik ilyen megbeszélésen az LMP volt alapító társelnöke, Schiffer András is ott volt, aki szintén aggályosnak tartotta Hadházy ügyleteit, és azt mondta, ezt tovább kell vinni. „Azt nem tudom, hogy mindennek köze volt-e Schiffer pártból való kilépéséhez, de döntését nem sokkal az ominózus találkozó után hozta meg" – mondta a szekszárdi politikus, aki feljelentést tett a NAV-nál, és nyomozás indult az ügyben.

A mai nappal egyébként tovább nő a Jobbikot elhagyó politikusok száma. Sajtóértesülések szerint az ócsai szervezet elnöke is lemondott, függetlenként sem szeretne indulni az önkormányzati választáson.