Hazudott és félrevezette Gyárfás Tamás a dandártábornokot

Gyárfás Tamás tárgyalása, Fenyő János, 2018.04.20.
Vágólapra másolva!
Gyárfás Tamás a legfontosabb kérdésekben becsapott, és félrevezető volt – ezt mondta a PestiSrácok.hu-nak Horváth András nyugalmazott dandártábornok, miniszteri biztos, aki akkor beszélt az egykori baloldali médiavállalkozóval, amikor Gyárfást megfenyegették egy hangfelvétellel, amely bizonyíték lehet arra, hogy valóban ő ölette meg Fenyő Jánost 20 évvel ezelőtt. Horváth András azt mondta, mindenre választ kaphatunk, ha nyilvánosságra kerül ez a felvétel. 
Vágólapra másolva!

A 90-es évek leszámolásos ügyeit koordináló tábornok volt az, aki először beszélt a Fenyő-gyilkosság idején még baloldali médiavállalkozó Gyárfás Tamással. Ez egy éve történt, az után, hogy Imrich K., szlovák bűnöző becsöngetett Gyárfáshoz egy levéllel a kezében, ami annak a hangfelvételnek a leírását tartalmazta, amit Portik Tamás készített. Horváth András a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) tett vallomást pár hete, amiben részletesen beszélt arról, hogy mesélte el a történetet Gyárfás. Azt mondta Imrich K. felhívta, aztán felkereste.

- idézi a rendőr szavait a Pesti Srácok.hu.

A volt baloldali médiavállalkozó csak az után olvasta el a levelet, hogy bement a házba. Gyárfás állítólag ekkor jött rá, hogy Portik úgy irányította a beszélgetéseiket, hogy az terhelő legyen rá nézve Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával kapcsolatban.

Gyárfás tartott a levélben részletezett hangfelvételtől

Ezek után visszatért a kapuhoz, ahol még mindig ott állt a szlovák bűnöző, akinek állítólag azt mondta Gyárfás, hogy ha akarja, vigye be a rendőrségre, amit hozott. Gyárfás elmondása szerint ekkor fenyegetette meg a férfi azzal, hogy jelentkezni fognak, és ha nem jól dönt, „tragédia lesz".

Gyárfás Tamás áprilisi tárgyalására érkezik a Fenyő-ügyben Fotó: Polyák Attila - Origo

- mondta Horváth András, aki szerint a személyes találkozón is jelen lévő Bánáti János, Gyárfás Tamás ügyvédje is jónak találta ezt a gondolatot.

- tette hozzá a tábornok, majd arról beszélt, hiába biztosították védelemről, Gyárfás „valami miatt" nem úgy viselkedett, mint egy tipikus sértett, a magatartása aggályos volt: „óhatatlanul arra gondolt az ember, hogy valami olyan dolognak kellett lennie abban a levélben, amitől Gyárfás tart, és ezért nem akar együttműködni".

Szó sem volt együttműködésről a rendőrökkel a nyomozásban

A tábornok azt mondta, "Gyárfás azzal érvelt, szerinte a rendőrség annak idején a Fenyő-ügy kapcsán tisztességtelen magatartást tanúsított vele szemben, hiszen elhintette a sajtóban, hogy ő lehet a felbujtó. Különösen haragudott Kovács ezredes úrra, aki a nyomozást vezette,

majd közölte, azért sem hajlandó feljelentést tenni, mert a közéleti szerepe miatt nem akarja kompromittálni magát ezzel a történettel,

és különben is, fél a bűnözőktől" - olvasható a Pesti Srácokon.

Azt is elárulta, hogy senki sem gondolt arra, hogy ennyi elég lenne egy büntetőeljárás megindításához Imrich K. ellen. Ráadásul Gyárfás Tamás, aki rendszeresen arról beszél, hogy ő mindig szívesen segített a Fenyő-gyilkosság nyomozásában, valójában akkor

nem volt hajlandó együttműködni velük.

A tábornok a hangfelvétel tartalmáról semmit sem árult el, de úgy látja, ha lezárják a nyomozást és nyilvánossá válik a felvétel, az választ adhat "Gyárfás ellentmondásos sértetti magatartására."

Gyárfás Tamást azzal gyanúsítják, hogy húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. A médiacézárt 1998. február 11-én lőtték agyon Budapest II. kerületében, a Margit körút és a Margit utca sarkán. Az akkoriban Portiknak dolgozó Jozef Rohác 2017-ben életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért. A felbujtással vádolt volt baloldali médiavállalkozó pedig könnyedén kifizette a 200 millió forintos óvadékot, így ma szabadlábon várja az ügy folytatását.