Nincs pénz, nincs szakember, és zsúfoltak az állatmenhelyek

Magyarország kutyaszemmel
Vágólapra másolva!
Új kampány indult, melynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a menhelyek és a menhelyen élő kutyák helyzetére, és a felelős kutyatartás fontosságára. Első lépésként hiánypótló kutatást végeztek, amely felmérte, hogy mire van szükségük a menhelyeknek, és azt is, hogy a magyar emberek mit gondolnak az örökbefogadásról. A kutatás eredményeit az Állatok Világnapján mutatták be, amikor az ország leghíresebb etológusa, Csányi Vilmos is felszólalt.
Vágólapra másolva!

A Cofidis - Kutyaszemmel kutatás kimutatta, hogy ma Magyarországon több mint 3 millió embernek van kutyája. Ezzel a régió egyik legnagyobb kutyatartó nemzetánek számítunk.

A legtöbben az Alföldön tartanak kutyát: a lakosság 45%-a. Észak- Magyarország 34%, a Dunántúl 34%, és Közép-Magyarország 28% a kutyatartók száma.

A kutyák csaknem felét, 49%-ukat falvakban tartják, míg a városokban 33%-uk él. Budapesten pedig mindössze 22% az arányuk. A kutatásból az is kiderül, hogy azok, akiknek diplomájuk van, vagy akiknek a legnagyobb a fizetésük, kevesebben vállalnak kutyát: közülük mindössze 26%-nyian. Míg a középkorúak 43%-a tart kutyát.

A válaszadók között ugyanannyian vásárolnának tenyésztőtől, mint amennyien menhelyről fogadnának örökbe - 18%-18%.

– mondta el Csányi Vilmos Széchenyi-díjas etológus.

Forrás: Origo

A menhelyek helyzete

A kutatással a menhelyek helyzetét is feltérképezték kérdőívekkel, és a menhelyvezetőkkel készített interjúkkal. Ezekből kiderül, hogy az örökbefogadást leginkább a 18-29 éves korosztály, a diplomások, a budapestiek és azok választják, akiknek már van kutyájuk.

Azonban sokan csak azért nem vennének magukhoz menhelyről kutyát, mert ezeket az állatokat vadnak, kiszámíthatatlannak, és lelki sérültnek tartják.

Annak, hogy ennyire telítettek menhelyek, elsősorban az az oka, hogy rengeteg kóbor kutya van.

Ha a kutyatartók ivartalanítanák az állatokat, nemcsak betegségektől kímélnék meg az ebeket, de nem kívánt szaporulatok sem születnének.

De az is nagy gondot jelent, hogy a gazdák nem gondolják át alaposan, hogy milyen korú, fajtájú vagy aktivitású kutyát válasszanak maguk mellé.

Forrás: Origo

A tények és a tévhitek

A magyarok úgy gondolják, hogy legnagyobb probléma a menhelyeken a zsúfoltság, de gondot jelentenek az anyagi jellegű problémák és az is, hogy nincs pénz gondozókra.

A menhelyvezetők szerint viszont a pénz- és a szakember hiány a legnagyobb gond, ezeket követi a túlzsúfoltság.

Támogatást leginkább a lakosságtól kapnak és a civil szervezetektől, a cégek csak a harmadik legnagyobb támogatóik, amelyeket az önkormányzatok követnek.

A Kutyaszemmel programmal egy olyan társadalmi felelősségvállalási kampány indult el, amely egyaránt támogatja a gazdás és a menhelyen élő kutyákat. Ezért idén a Cofidis 5 millió forintos pénzadománnyal és az állatok szállítására alkalmas autókkal segíti a menhelyeket. Emellett egy közösségi adományozó kampányt is indítanak a Hangya Közösséggel együtt.