Németh: A határzár ma világszínvonalon képes ellátni a feladatát

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Migration Aid szervezetről, a bevándorlásról, a határvédelemről és természetesen a rövidesen kezdődő birkózó világbajnokságról.
Vágólapra másolva!

A Fidesz alelnöke egy nemrégiben megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Migration Aid nevű szervezet párttá alakulását törvényileg kell megakadályozni. Véleménye szerint

ez a szervezet Soros Györgyhöz köthető, ezt ők maguk mondják.

Amikor bejelentették, hogy egy NGO-ból párttá akarnak alakulni, akkor ezt azért tették, hogy a bevándorlási különadót ne kelljen megfizetniük. A politikus emlékeztetett rá, ezt azoknak kell megfizetni, akik a magyar emberek akarata ellenére szervezik a bevándorlást.

Ezen tevékenységüket külföldről finanszírozzák és ha ennek a forrását keressük, akkor mindig valamilyen Soros György által alapított alapítványhoz lehet jutni – tette hozzá a képviselő. Ebből az összegből kellene nekik adózni, ám ezt nem akarják, adóelkerülők, adócsalók akarnak lenni a párttá alakulással. A Parlamentben az Igazságügyi Bizottság is felhívta erre a figyelmet egy határozatában, erre erősített rá a képviselő a kéréssel, hogy ezt a helyzetet vizsgálja meg a kormány, valamint az ügyészség is járjon utána.