Híres zenész is részt vett a hajnali budapesti lövöldözésben

Vágólapra másolva!
Lövöldözés történt vasárnap éjjel a Józsefvárosban, miután elfajult egy családi vita. A rendőrök a történtek után három férfit kerestek – ahogy azt korábban megírtuk. A rendőrök nem sokkal korábban kiadott közleménye szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt rá a három férfi. A támadók egyike egy ismert zenész.
Vágólapra másolva!

A támadásban a gyanú szerint a 42 éves zenész, Nyári Kálmán, a fia és egy 22 éves barátjuk vett részt. A szemtanúk elmondása szerint a két társaság szóváltásba keveredett, aztán egymásnak estek. Ezután lőtt a 22 éves fiú.

A rendőrök szerint a támadók egy autóban várták a hazaérő másik családot. A vita egy korábbi üzleti ügy miatt alakult ki.

Lezárás a lövöldözés után - Két család esett egymásnak, egy elszámolási vita miatt FORRÁS: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Mire a rendőrök kiértek, a három férfi elmenekült, de

még ma délután bementek rendőrségre és feladták magukat.

Mindhármuk ellen eljárás indult.

A zenész a közösségi oldalon ezt írja magáról:

Arról is ír, hogy több neves szállodában is játszott. Utóbbit több, neve elhallgatását kérő zenésztársa is megerősítette.

Nyári Kálmán rendszeresen szerepel tévéműsorokban, és több videóklipet is készített. Ezen kívül rendszeresen lép fel olyan sztárokkal, mint Kökény Attila.