Elítéltek hét fiatalt, akik a javítóintézetben megerőszakolták több társukat

A férfi 6 éven át zaklatta szexuálisan a fogvatartott áldozatát (18+), szexuális zaklatás, nemi erőszak, rabszolga, túsz, fogvatartott
6 éven keresztül nem láthatta a napfényt a túszul ejtett nő
Vágólapra másolva!
Négy és kilenc év közötti időre terjedő szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a hét fiatalt, akik először a javítóintézetben, majd a börtönben is megverték és csoportosan megerőszakolták fiatalkorú társaikat.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint 2016 júliusa és decembere között követték el a bűncselekményeket, amikor javítóintézeti nevelés alatt álltak, majd előzetes letartóztatásukat töltötték. Rabtársaikat "csicskáztatták", illetve

fenyegetéssel, veréssel kényszerítették különböző szexuális cselekményekre.

A sértettek valamennyien súlyos lelki sérülést szenvedtek, egyiküket pedig

úgy megverték, hogy eltört a bordája.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Volt olyan vádlott, amelyiknek a védője tudomásul vette az ítéletet, más védők enyhítésért, illetve a részbeni felmentésért fellebbeztek.

A vádat a Pest Megyei Főügyészség képviseli.