Matolcsy: Magyarország és a kelet-közép-európai régió híd Európa és Kína között

MATOLCSY György
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén a budavári Óvárosháza épületében
Vágólapra másolva!
Magyarország és a kelet-közép-európai régió hidat jelent Európa és Kína között, a térség már bebizonyította, hogy az Európai Unió kicsi, de jól működő motorjává vált az elmúlt években – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A rendezvényen bejelentették, hogy

a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzést indít.

A jegybank elnöke a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén kiemelte:

a közös képzés során tehetséges, jól képzett szakembereket kívánnak kinevelni.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén a budavári Óvárosháza épületében Forrás: MTI/Kovács Attila

Ez a program is része annak a folyamatnak, amelynek során Magyarország, az MNB támogatja

– jelezte Matolcsy György.

A rendezvényen háromoldalú megállapodást írtak alá az MNB, a Budapesti Corvinus Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem vezetői.