Átadták a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjakat

Vágólapra másolva!
Átadták a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjakat pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériuma esélyteremtési főosztályának vezetője az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy

de nem jelent egyértelmű belépőt sehova.

A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj a Nemzeti Tehetség Program része, amely 2028-ig kijelöli a kormánynak a tehetséggondozás irányát - mondta el a főosztályvezető. Kitért arra is, az ösztöndíjasoknak létrehoztak egy alumni programot, hogy tarthassák egymással a kapcsolatot.

Magánórát, hangszert is lehet belőle vásárolni

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíjat általános és középiskolai tanulók, alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, valamint a pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek nyerhetik el.

A pályázat ez évi keretösszege 345 millió forint volt.

Az elnyert összegből finanszírozni lehet például magánórákat, versenyrészvételt, de lehet hangszert vagy számítógépet is vásárolni.

A Nemzeti Tehetség Programot - amelyet az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadott el - a személyi jövedelemadó egy százalékával lehet támogatni, az összegyűlt összeget a kormány megduplázza.