Országszerte megemlékeznek az aradi vértanúkról

aradi tizenhárom
A tizenhárom aradi vértanú
Vágólapra másolva!
Országszerte és a határon túli településeken, valamint az iskolákban is megemlékeznek az aradi vértanúk kivégzésének 169. évfordulója, október 6. alkalmából. Szombaton, a nemzeti gyásznapon a fővárosban, az Országház Parlament előtti Kossuth téren felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját. A Fiumei úti sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartanak, emellett egész napos rendkívüli történelemórával várják a megemlékezőket.
Vágólapra másolva!

A kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.

Számos vidéki településen pénteken tartják a megemlékezéseket, koszorúzásokat.

A központi rendezvények szombaton reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.

A tizenhárom aradi vértanú Forrás: Wikimedia Commons

Áder János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kemecsén mond emlékbeszédet az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szlovákiában, Nyárasdon beszél az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen.