Elítélték a magyar férfiakat, akik az Iszlám Állam terrorszervezethez akartak csatlakozni

Vágólapra másolva!
Négy év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki azt tervezte, hogy csatlakozik az Iszlám Állam terrorszervezethez. Társa terrorcselekménnyel fenyegetés miatt két év börtönt kapott.
Vágólapra másolva!

Az ítélet szerint a két fiatal külön-külön is érdeklődött az Iszlám Állam terrorszervezet iránt. Egyikük 2015. január 13-án

vett egy isztambuli repülőjáratra szóló jegyet, mert egy korábban az interneten megismert Abu Isa nevű férfival megbeszélte, hogy ott találkoznak, és együtt mennek Szíriába.

A férfit azonban senki sem várta a repülőtéren, így ő egyedül indult el a szír-török határ felé. A határon gyanús viselkedése miatt azonban letartóztatták és hazatoloncolták.

A két férfi ugyanebben az időszakban ismerkedtek meg. Utóbbi 2016-ban több,

az Iszlám Állam katonái által végrehajtott kivégzésekről szóló videót töltött le, fegyverekről, propagandaanyagokról készített képeket nézett, és készített egy olyan videofelvételt is, amelyen hűséget fogad az Iszlám Államnak és a kalifának.


Mohamed M. néven 2016. július 16-án regisztrált egy közösségi oldalon, ahol aztán terrorcselekményekkel fenyegetőzött. Mindez

két nappal a Nizzában elkövetett terrorcselekmény után történt, amikor egy terrorista autójával belehajtott a tömegbe.

A mai, jogerős ítélet megegyezik a korábbi első fokú ítélettel.