A Soros-közeli Political Capital kockázatos, felbontották a szerződést

Krékó Péter Political Capital
Vágólapra másolva!
A Szegedi Tudományegyetem központi jogi és gazdasági minőségbiztosítási rendszere kockázatosnak ítélte az egyetem Krekó Péter-féle Political Capital Kft.-vel kötött együttműködési keretmegállapodását” – írja a Figyelő. Az egyetem főigazgatója a vizsgálatot követően úgy döntött, nem kívánják fenntartani a szerződést a többek között Soros György alapítványát a partnereik között tudó, és Magyarországot előszeretettel támadó céggel. 
Vágólapra másolva!

A Figyelő nemrég közérdekű adatigényléssel fordult a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karához.

A kiadott dokumentumból kiderült, hogy az SZTE együttműködési keretmegállapodást kötött egy gyakornoki programra a Political Capital Kft.-vel, amelynek Krekó Péter az ügyvezetője.

A Szegedi Tudományegyetem főigazgatója elmondta, hogy az együttműködési megállapodás az EFOP 3.5.1-16-2017-00004 számú „Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt része volt. Ennek keretében a partnerek kiválasztása, továbbá a partnerekkel történő szerződések megkötése a projektben részt vevő kar feladata, figyelembe véve a hallgatói igényeket is.

Krékó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója Forrás: Political Capital

A felsőoktatási intézmény válaszában elárulta, hogy a program összesen 800 hallgatót érintett, a Political Capital iránt pedig csupán egyetlen hallgató jelezte igényét, így

az egyetem közlése szerint „a szerződés nem bír nagyobb jelentőséggel”.


Mivel

  • a szerződés keretei között egyetlenegy hallgatójuk sem végez gyakornoki munkát itt, valamint
  • az SZTE központi jogi és gazdasági minőségbiztosítási rendszere a szerződést kockázatosnak ítélte meg,

ezért azt az egyetem fenntartani nem kívánja.

A Political Capital honlapján többek között a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is szerepel, mint partner. A Figyelő hozzátette, hogy ennek tükrében nem meglepő, hogy

a Political Capital előszeretettel ekézi hazánkat külföldön és belföldön egyaránt.

A lap kiemelte, hogy pár hónapja azzal dicsekedtek Facebook-oldalukon, hogy ők is közreműködtek egy Magyarországot lejárató német dokumentumfilm létrehozásában.