Meghalt Kőrösi Imre

Vágólapra másolva!
Szeptember 21-én, 72 éves korában meghalt Kőrösi Imre, egykori MDF-es országgyűlési képviselő, a Magyar Agrárkamara volt elnöke.
Vágólapra másolva!

A volt politikus egy Kecskemétről Budapestre tartó vonaton lett rosszul, innen szállították kórházba. A kiskunhir.hu úgy tudja, hogy Kőrösi Imre már korábban is szívproblémákkal küszködött, szeptemberben azonban

gyomorvérzés miatt halt meg.

Kőrösi Imre 1946. április 18-án született Kecskeméten. 1990-től a Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben volt országgyűlési képviselő, 1993-ban azonban egy,

a rendszerváltást bíráló parlamenti beszédét követően kizárták a pártból.

Később több könyvet is írt, amelyekben a politikai rendszer működésének gazdasági, politikai alapjait, okait kutatta – emlékeztetett a Kiskunhír.

1993 és '94 között Kőrösi Imre a Magyar Agrárkamara elnöke volt, és dolgozott újságíróként a Magyar Világnak.

Kőrösi Imrét október 12-én, pénteken 13 órakor temetik el a Kecskeméti Köztemetőben.