A német államfő nem tudja elfogadni a magyarok döntését

SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2018. szeptember 28. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ szíriai elszámoltathatósággal foglalkozó magas szintű ülésén New Yorkban 2018. szeptember 27-én. MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Frank-Walter Steinmeier német államfő nem tudja elfogadni a magyar emberek döntését, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a német elnök hétfői beszédére reagált telefonon az MTI-nek. Frank-Walter Steinmeier azt mondta: az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia. Kijelentette, hogy "egyes országokban, az EU-ban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat". A dpa hírügynökség szerint a német elnök megjegyezte, hogy ennek belátásához elégséges tanulmányozni Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdfői beszédét.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm / Mitko Stoichev

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Frank-Walter Steinmeier pontosan tudja, hogy áprilisban a magyarok egy demokratikus választáson adtak kétharmados parlamenti felhatalmazást az Orbán-kormánynak, immár harmadszor. "A baloldali, bevándorláspárti német köztársasági elnöknek éppen ez nem tetszik. Nem tudják elfogadni a magyar emberek döntését, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország" - hangsúlyozta.

Kifejtette: az "úgynevezett liberális demokráciát hirdető országokról megtanultuk az elmúlt években", hogy nem tudják megvédeni a polgáraikat az illegális bevándorlással szemben, sőt meg sem kérdezik az embereket, hogy mit gondolnak erről. Látható, hogy Németországban is egyre nagyobb gond a bevándorlás - tette hozzá.

Ezzel szemben a magyar kormány többször is megkérdezte az emberek véleményét, és annak megfelelően cselekszik. "Mi ezt tartjuk demokratikus értéknek" - jelentette ki Szijjártó Péter.