Már készül a válasz a Soros-Sargentini jelentésre

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Szerdán délelőtt kezdik el a Soros-Sargentini jelentést elutasító kormánypárti határozat vitáját a képviselők. Október második hetében aztán várhatóan már szavazhatnak is a javaslatról a képviselők. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról címmel nyújtotta be a javaslatot. A kormány többek között ezzel a lépéssel reagált a politikai nyomásgyakorlás céljából született Soros-Sargentini jelentésre. A hazugságoktól hemzsegő jelentést még szeptemberben egyértelmű csalással fogadta el az Európai Parlament, azt gyakorlatilag Soros György szövetségesei mondták tollba. 
Vágólapra másolva!

Ma tárgyalja az Országgyűlés a Soros-Sargentini jelentés elleni kormánypárti határozati javaslatot. A dokumentum elfogadásával

az Országgyűlés arra szólíthatja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak,

utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

A válogatott hazugságoktól és valótlanságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentést szeptember 12-én fogadta el az Európai Parlament meglehetősen vitatott jogi körülmények között. A szavazáson nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat, ezért a kormány az európai bírósághoz fordult, hogy érvénytelenítse a voksolás eredményét. Ha a tartózkodó szavazatokat figyelembe vették volna, nem lett volna meg a kétharmados támogatottsága a jelentésnek.

Így ünnepeltette magát Soros György egyik leghűségesebb szövetségese Forrás: europa.eu

Orbán Viktor: Nem engedünk a zsarolásnak

A jelentésről szóló vitában Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt. Akkor azt mondta, azért ítélik el Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, "nem leszünk bevándorlóország" - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta:

"visszautasítom, hogy a bevándorlásparti erők fenyegessék, zsarolják, rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket".

A kormányfő leszögezte: "Magyarország nem fog engedni a zsarolásnak. Magyarország védeni fogja a határait, védeni fogja a demokrácia európai értékét. Ha kell, Önökkel szemben is". "Mi, magyarok készen állunk a jövő májusi választásokra, ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről" - hangoztatta Orbán Viktor.

Szájer: Ezt utólag is szégyellni fogják

Amikor az első olyan hírek kiszivárogtak, hogy a szavazásnál az EP nem veszi figyelembe a tartózkodó voksokat, akkor Szájer József volt az, aki az illetékes szerveknél, magánál az Európai Néppártnál jelezte, hogy tisztázni kell a jogi helyzetet. A kérdés a jogi szolgálathoz került. A jogi szolgálat egy olyan véleményt adott, amelyet utólag maga is szégyellni fog – jelentette ki Szájer József. A politikus felhívta rá a figyelmet,

akár egy jövőbeli Európai Bizottság is megbukhatna, hiszen például egy esetleges bizalmatlansági indítvány esetén ugyanilyen szabályt kellene alkalmazni.

Bár, ha ez európai jognak ebből az óriási következetességéből indulunk ki, akkor feltehetően azt mondják majd, nem baj, megint azt számoljuk, amelyik nekünk a jobb – mondta az európai parlamenti képviselő, aki szerint nincs értéke a jognak az Európai Parlamentben. Hozzátette: az EP-t, az egész Európai Uniót uraló többség soha nem volt semmiféle riválisnak kitéve, soha nem volt versenyhelyzetben, ennek következtében úgy gondolja, hogy azt csinál, amit akar.

Szájer József európai parlamenti képviselő: Nincs értéke a jognak az Európai Parlamentben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kormányfői köszönőlevél

Orbán Viktor miniszterelnök korábban személyre szóló levélben köszönte meg a támogatást annak a százkilencvenhét EP-képviselőnek, akik a Soros-Sargentini jelentés ellen szavaztak Brüsszelben, illetve a plenáris vitában mellé álltak.

A magyar kormányfő levelében nagyra értékelte a képviselőknek a nemzeti szuverenitás melletti kiállásukat és szolidaritásukat.

Orbán Viktor emlékeztetett rá, hogy a jelentés gyanúsítgatásokra és ténybeli hibákra épül, és egyben nyomatékosította, hogy a migránspárti erők szégyenteljes támadása ellenére Magyarország nem enged a zsarolásnak.

Így lett Magyarország Sargentini gyűlölt ellensége

Judith Sargentini a Soros-hálózat megbízható tagjaként, megbízója kérését teljesítve fogalmazta meg a jelentést, melyet végül az Európai Parlament durva csalással fogadott el. Ezt szépen megmutatják a zöldpárti EP-képviselő Magyarországgal szembeni felszólalásai is.

Bár Sargentini már 2011-ben támadta Magyarországot a Médiatörvény, illetve az új Alaptörvény miatt, és már ekkor megmutatta felsőbbrendűségi tudatát, ezek mégis jóval kevésbé intenzív támadások voltak, mint amit 2015 után láttunk a részéről. 2015 szeptemberében, a határzár életbe léptetését követően Magyarország bevándorlási politikáját a "legrosszabb példának" nevezte, 2015 októberében pedig Soros megbízható szövetségese már konkrétan a hetedik cikkely szerinti eljárást követelte Magyarországgal szemben.

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő mára Magyarország gyűlölt ellensége lett Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Dühödt támadásokat indított a nemzeti konzultáció ellen, idegengyűlöletnek nevezve azt. Nem véletlenül, Soros György és emberei pontosan tudták, rájuk nézve a legveszélyesebb, ha a példa ragadós lesz, és más országokban is megkérdezik az embereket a migrációról.

Október közepén fogadhatják el

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, az Országgyűlés várhatóan október közepén fogadhatja el a Sargentini-jelentésre válaszoló határozatát. A magyar törvényhozás ezzel a lépéssel kifejezheti, hogy nem enged az Európai Parlament nyomásgyakorlásának, és nem mond le például a határőrizet jogáról – fejtett ki. Kiemelte,

a magyar emberek több alkalommal is egyértelműen elutasították, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon,

így az Európai Parlament nem pusztán a magyar kormánnyal, hanem az emberek világos akaratával is szemben áll.

Kocsis Máté ismételten visszautasította, hogy az unió saját intézményeit politikai nyomásgyakorlásra használja a világos választói akarattal szemben. Szerinte az Európai Unióban a "legszörnyűbb diktatúrákra" emlékeztető mechanizmusok működnek, amikor az eltérő véleményeket akkor sem fogadják el, ha azok a népakaratból fakadnak.

Kocsis Máté: Az Európai Parlament nem pusztán a magyar kormánnyal, hanem az emberek világos akaratával is szemben áll Forrás: MTI/Kovács Tamás

Határozott fellépés

A Soros-Sargentini jelentéssel kapcsolatban Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy maga a jelentés és annak visszhangja az állatorvosi lova annak, hogy mennyire aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia a magyar kormánynak. A kormányszóvivő elmondta: a Soros György alapítványai által támogatott NGO-k és honlapok magukat újságírónak kiadó politikai aktivistái is ezt a torz kommunikációt szolgálják. Úgy látja: az Európai Unióban uralkodó kettős mérce miatt a magyar álláspont terjesztésének hatékony eszköze a közösségi média, a blogok, a Facebook és a Twitter.

A Századvég vezető kutatója szerint határozott fellépést kíván a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti javaslat. Pócza István elmondta, a dokumentum elfogadásával a parlament arra szólítaná fel a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak,

utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is fellépjen "a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentés ellen".

A kutató kijelentette: a Miniszterelnökség által összeállított 108 oldalas dokumentumban - amelyet az összes európai parlamenti képviselő megkapott - tételesen cáfolták a Sargentini-jelentés valótlan állításait.

Kettős mérce

Kettős mércét alkalmaztak Magyarországgal szemben, amikor elfogadták az országot elmarasztaló jelentést – ezt mondta korábban Antonio Tajani, az Európai Parlament olasz néppárti elnöke. Tajani Berlusconi pártjának, a Forza Italiának tagja, ők a Soros-Sargentini jelentés ellen szavaztak. Tajani kijelentette, hogy

nem örül a jelentés elfogadásának, és nem ért egyet annak tartalmával.

Az olasz politikus szerint a szélsőbaloldali holland EP-képviselő, Judith Sargentini tákolmánya politikailag motivált, mint ahogy az arról rendezett szavazás is az volt.

Heinz-Cristian Strache egyértelműen kiállt Magyarország mellett Forrás: AFP/Georg Hochmuth

Strache: Nem akarják Brüsszel gyámkodását

Szintén Magyarország mellé állt és élesen bírálta a hazug Soros-Sargentini jelentést az osztrák alkancellár. Heinz-Christian Strache megkérte saját külügyminiszterét, hogy szólítsa fel az Európai Tanács jogszolgálatát, hogy vizsgálják meg a Magyarország elleni uniós szavazás végeredményét. Erős kétségei vannak ugyanis ezzel kapcsolatban. Arról is beszélt Heinz-Christian Strache, hogy a közép-európai országok, amelyek

rengeteget szenvedtek a kommunizmus alatt a Szovjetunió uralkodása miatt, sokat harcoltak és áldozatokat hoztak a mai szabadságért és demokráciáért,

és természetesen nem akarnak egy újabb gyámkodást, ezúttal Brüsszelből, vagyis hogy mások írják elő nekik, hogy mit tegyenek.

Szintén a hazug jelentés ellen foglalt állást a cseh kormányfő is. Andrej Babis bírálta a Magyarország és Lengyelország ellen kezdeményezett uniós jogállamisági eljárást. A Právoban úgy fogalmazott: „Nekem egyáltalán nem tetszik az az ötlet, hogy az Európai Bizottság eljár Lengyelország és Magyarország ellen. Ki tudja, hogy egyszer hamis hírek alapján Csehországot nem fogja ilyesmi fenyegetni?" Babis, aki az ANO-mozgalom elnöke, a Soros-Sargentini jelentésről tartott európai parlamenti szavazás után elhatárolódott mozgalma európai parlamenti képviselőinek szavazásától, akik igent mondtak a Sargentini-jelentésre.

Soros György leghűbb európai parlamenti szövetségesei szavazták meg a Sargentini-jelentést Forrás: --

Soros emberei szavazták meg

A Soros-Sargentini jelentést az Orbán-kormány bevándorláspolitikáját minden fórumon bíráló Soros György emberei írták, és az ő emberei szavazták meg. A milliárdos spekuláns alapítványai, az Open Society Foundations (OSF) belső adatbázisából származó Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014–2019 című kiadvány szerint a 751 EP-képviselőből 226 közvetlenül a Soros-hálózat megbízható szövetségese.