Az ügyészség szerint bűncselekményt követhetett el a jobbikos Staudt Gábor

Staudt Gábor, polgármesterjelölt, Jobbik
Staudt Gábor, polgármesterjelölt, Jobbik szavazás után nyilatkozik
Vágólapra másolva!
Több milliárdos áfacsalási botrányba keveredett a Jobbik országgyűlési képviselője, Staudt Gábor és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese. A NAV-nak megküldött ügyészségi határozat szerint bűncselekmény történhetett, nyomozás azért nem indul, mert nem a magyar, hanem a lengyel költségvetést érinti a kár –értesült a Pesti Srácok.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja a lengyel ügyészségen feljelentette Staudt Gábor, jobbikos parlamenti képviselőt és több társát a lengyel állam kárára elkövetett több mint, két és fél milliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt. Márciusban Staudtot és társait a magyar ügyészségen is feljelentették, majd a papírok a NAV-hoz kerültek, de nem indult nyomozás, mondván, hogy nem a magyar, hanem a lengyel állam kárára okoztak kárt. A IX. Kerületi Ügyészség azonban ezt a határozatot felülbírálta annyival, hogy

a feljelentést nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában kellett volna elutasítani.

Staudt Gábor Fotó: Polyak Attila - Origo

Nemesfémmel kereskedő banda tagja volt a jobbikos képviselő

A Pesti Srácok forrásukra hivatkozva azt írja: Staudt egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel foglalkozó bűnszervezet tagja volt, aminek az NNI egykori alezredese F. László volt az irányítója, aki korábban a jobbikos politikus bizalmasa és tanácsadója volt.

Hosszú távú politikai céljuk az illegálisan megszerzett vagyonnal az volt, hogy

például Staudt minimum belügyminiszter, az alezredes pedig legalább az államtitkára legyen.

A képviselő ugyanakkor azt állítja, semmiféle adócsalásban vagy egyéb jogszabálysértésben nem vett részt.

A magyar hatóság az ügyben nem léphetett, ezért a feljelentő a lengyel ügyészséghez fordult, és nekik is leírta, hogy az elkövetők egy része rendőr volt,

Hozzátette: azért Lengyelországot szemelték ki, mert mindenképp a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni, és úgy értesültek, hogy a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják vezetni. Továbbá itt találtak vevőt, aki bruttó áron hajlandó volt tőlük nemesfémet vásárolni.

Amennyiben a lengyel hatóságok körültekintően járnak el és a csalásban részt vett összes szereplő felelősségének teljes körű kivizsgálására sor került, jó eséllyel térülhet meg a káruk. Már csak azért is, mert a közvetlen elkövetőkön kívül a magyar nagykereskedők szerepét vizsgálva kiderül, hogy volt közöttük olya, aki pontosan tudta, hogy a lengyel állam kárára történő csaláshoz nyújt segítséget.

A nagykereskedők segítsége nélkül viszont az elkövetők nem tudtak volna ekkora kárt okozni.

A nagykereskedők jelen pillanatban is sok millió eurós vagyonnal rendelkeznek, ezért a felelősségük megállapítsa esetén, Lengyelország érvényesíteni tudja kárigényét.

A feljelentő megjegyezte, olyan áfacsaló szisztémát építettek ki, amiben a Lengyel Köztársaságot éri kár és emiatt a magyar hatóságok alapesetben nem járhatnak el addig, míg Lengyelország jogsegély keretében nem kéri ezt.