Összeomlott az Index

Vágólapra másolva!
Cikkünk írásakor már több mint negyedórája elérhetetlen az Index. Az oldalra kattintva ráadásul nem a szokásos hibaüzenet jön be, hanem egy meglehetősen furcsán megfogalmazott szöveg, ami nagyobb hibára utal. Úgy tűnik, próbálják pénzgyűjtő marketing akciónak beállítani, de láthatóan súlyos technikai hibáról van szó.
Vágólapra másolva!

Az alábbi üzenet olvasható a honlapon:

Forrás: Origo

A balliberális testvérlapokon keresztül már próbálják úgy beállítani, mint egy előre eltervezett marketing akciót, aminek keretében a katasztrofális helyzetben lévő Index pénzgyűjtő kampányt indít, de ez annyira szánalmas és kontraproduktív marketing ötlet, hogy nyilvánvalóan nem igaz.

Frissítés: Miután a súlyos technikai hibát követően nagy nehezen sikerült újraindítaniuk az oldalt, az Indexen megjelent egy pénzgyűjtő kampány. Ahogy azt fent írtuk, ezzel próbálják álcázni a hibát. Úgy tűnik ez a legújabb balliberális divat, az Index egyik kedvence, a luxuskoldus Juhász Péter is a hétvégén kezdett pénztarhálásba.