Ezekért az értékekért küzdeni kell

Vágólapra másolva!
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családtámogatásról, a zsidó-keresztény kultúra értékeiről, de szóba került még az egyházügyi törvény módosítása is.
Vágólapra másolva!

Az idei évet a kormány a családok évének számítja, ezzel kapcsolatban a politikus elmondta, a Fidesz-KDNP pártszövetség mindig is a családok segítését tekintette fontos feladatának, véleményük szerint az ország felemelkedésének egyik kulcsa, hogy erős családok alkossák. Mindezt úgy, hogy a családokat akként kívánják megerősíteni, hogy a kívánt gyermekek mindenképpen megszülessenek. Az nyilvánvaló, hogy a gyermekvállalás nem az állam döntése, de a megfelelő körülmények biztosítása feladata, már látszik, hogy az elmúlt nyolc évben közel negyven százalékkal nőtt a házasságkötések száma, ezzel párhuzamosan a válások száma csökkent közel húsz százalékkal.

Nacsa Lőrinc szerint ez egy olyan elmozdulás, ami annak is köszönhető, hogy a kormány olyan környezetet próbált teremteni, ahol igenis érdemes családot alapítani, belevágni a gyermekvállalás szépségeibe. A képviselő hozzátette, a házasság mellett minden más együttélési formának is megvannak a jogi lehetőségei Magyarországon, ami egyébként helyes, most például Romániában folyik egy vita a házasságról, népszavazást is ki akarnak írni, szerencsére itthon ezek a fogalmak teljesen tiszták.

A teljes interjút itt olvashatják.