Bajkai a Sargentini jelentésről: Olyan, mint egy pártos tudományos mű

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában egy előterjesztésről, a Tízparancsolatról, de szóba került még a Sargentini-jelentés is.
Vágólapra másolva!

Bajkai Isván a közeljövő feladatairól azt mondta, ezek közül a Sargentini-jelentést emelte ki, amiről elmondta, azon kívül, hogy egyfajta politikai megrendelésre készült, még sok jogi hibája is van. A kormány már kijelentette, mindenképpen fel kíván lépni ellene,

ahol alelnökként és az Igazságügyi Bizottságnak, ahol tagként dolgozik Bajkai István.

A képviselő szerint a hallgattassék meg a másik fél elve sérült, hiszen úgy készült a jelentés, hogy azt nem hallgatták meg, akiről szóltak a mondatok. Ez ütközik az egyik legősibb jogi alapelvvel, persze nem ez a legfontosabb baja – tette hozzá a politikus, mint kiemelte,

A teljes beszélgetést itt olvashatják.