A sértődött Gyurcsány a választóit becsmérli, mert megbukott az ellenállása

Gyurcsány Ferenc, DK, Választás 2018
Vágólapra másolva!
Ezek a lusta ellenzéki szimpatizánsok nem tették eléggé szabaddá magukat, pedig ő jó beszédeket mond a parlamentben - nagyjából ezzel az érvrendszerrel tette világossá a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalán, miért fulladt kudarcba az általa meghirdetett kormányellenes megmozdulás-sorozat. Íme a Gyurcsány Ferenc-féle alternatív menekülési útvonal!
Vágólapra másolva!

Meglehetősen visszás, ha egy ember saját magától idéz, az meg pláne, ha mindezt a világ legnagyobb közösségi oldalán teszi lájkvadászat céljából. Persze, ha politikusról van szó, az némileg mentő körülmény, hiszen neki mégiscsak az a dolga, hogy valamiképpen eladja magát a választók minél szélesebb körében. Amit azonban ma Gyurcsány Ferenc véghez vitt, arra nem igazán lehet mentséget találni, és nem könnyű értelmezni sem. Ugyanis a Demokratikus Koalíció elnöke, miután

  • az általa meghirdetett, végtelennek gondolt, fővárosi tüntetéssorozat két nap után befulladt,
  • a megmozdulás legnagyobb eredménye az volt, hogy néhány tucat féllelkes tüntető nekiesett püfölgetni a tüntetés helyszínén diszkréten elhelyezett, Orbán Viktor arcképével ellátott hordókat,
  • hogy aztán az egész mélydemokrata népünnepélyt áthelyezzék vidékre,

egy gyurcsányi értelemben véve is nehezen értelmezhető idézet látott napvilágot az exkormányfő-prédikátor Facebook-oldalán. Ahogy beszámoltunk róla, a hivatalos, Grézy Zsolt-féle indoklás szerint „technikai okok miatt" vidékre költöztetett megrendítő erejű rendezvénysorozat első állomására Szegeden került sor múlt pénteken, ahol Gyurcsány Ferenc is fellépett/szónokolt. Végtelenül szerény módon a pár száz ember előtt tartott beszédéből kölcsönzött gondolatokat közösségi oldalára a mai napon.

– kezdte olyan visszafogottsággal Gyurcsány Ferenc, amire csak Gyurcsány Ferenc képes. A lelkesítő kezdés után következett az övön aluli ütés, ugyanis a pártelnök az ellenzéki szimpatizánsok felelősségét kezdte el firtatni a kudarcba fulladt tüntetéssorozat miatt. „Azért fogok tenni, hogy tüzeljem önöket, és megértessem az önök felelősségét" – közölte az érthetetlenül értetlen demokratákkal, akik szerinte nem érzik át megfelelőképpen a helyzet súlyosságát. Üzenetében ez volt a bemelegítés, majd következett a konkrét letolás:

– ezzel vége szakadt Gyurcsány Ferenc rövid, de annál tömörebb mondanivalójának.

Utóbbi állítása kapcsán nincs teljesen igaza az exkormányfőnek, hiszen a megjelent szegedi demokraták, megfogadva szavait, olyan szabaddá tették magukat, hogy egy minden külső behatástól mentes, felhőtlen cigányozással tették emlékezetessé a megmozdulást.

A lényeg: Gyurcsány Ferenc magyarázatában Gyurcsány Ferencnek semmi köze a Gyurcsány Ferenc által életre hívott demonstrációsorozat bukásához! Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha a politikust Gyurcsány Ferencnek hívják.