Elhagyta az asszony, szó nélkül a hátába vágta a kést

kés férfi Sztárok, akiket támadtak már meg rajongók: Lana Del Ray és Janet Jackson is rettegett
Vágólapra másolva!
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki nem nyugodott bele abba, hogy volt élettársa szakított vele, és más élettársa lett. Egy késsel hátba szúrta az asszonyt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint 2 évig voltak élettársak. A kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a nő 2017 novemberében elköltözött a férfitól.

Úgy látta, sokszor részeg, és akkor agresszív.

Volt párja nem nyugodott ebbe bele. Többször kérte az asszonyt, hogy menjen vissza hozzá, sikertelenül. Az elhagyott férfi tavaly, december 23-án is felhívta az asszonyt, de ezúttal nem próbálta kérlelni. Azt mondta, levelet kapott, amiért el kellene hozzá mennie.

Így is lett. Az asszony még aznap délután megjelent a férfi esztergomi otthonában, és új élettársa elkísérte. A meglehetősen részeg férfi beengedte őket a kapun. Az asszonyt előreengedte, egészen a lakóház bejáratáig kísérte.

Szó nélkül a hátába vágta a kést

Amikor az asszony belépett az előszobába, a férfi egy mozdulattal kihúzta a bejárati ajtó mellett lévő,

20 cm pengehosszúságú kést,

majd a neki háttal álló volt élettársa mögé lépett.

Anélkül, hogy bármit mondott volna,

közepes erővel, a csigolyájánál hátba szúrta az asszonyt.

A vádirat szerint az ilyen sebek legalább 4 hétig gyógyulnak.

– olvasható Dr. Reszl Ildikó, Komárom-Esztergom megyei főügyész Origónak küldött közleményében.

A 2018. július 1-én hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alapján az ügyészség azt kezdeményezte a vádiratban, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a Tatabányai Törvényszék tárgyalás nélkül 3 év 6 hónap börtönre ítélje.