Elütötték a kutyáját, bosszút állt érte

Vágólapra másolva!
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén nyáron vett elégtételt elütött kutyája miatt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a sértett június 18-án, 18 órakor Hódmezővásárhelyen autót vezetett, amikor az egyik út menti ház nyitott kapuján keresztül kiszaladt egy kutya.

A sofőr nem tudott időben megállni, elgázolta az állatot.

A kutya gazdája kiszaladt az utcára. Kiabálni kezdett a sofőrrel, aztán

többször az autó jobb első ajtajába ütött, és bele is rúgott.

A dühös kutyagazdi visszament a házba, kezébe vett egy téglát, majd visszatért az autóshoz, és tovább ordibált vele.

„A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az utcán közlekedőkben megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a 2018. július 1. napjától hatályos új büntetőeljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel az eljárás gyorsítása céljából büntető végzés meghozatalára tett indítványt vádiratában a bíróság felé” – olvasható az Ügyészség.hu oldalon.

A vádlott sorsáról elsőfokon a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.