Elítélték a békéscsabai rablógyilkost

Vágólapra másolva!
Húsz év fegyházbüntetésre ítélték első fokon azt a férfit, akiről 2016-ban derült ki, hogy 1997-ben rablógyilkosságot követett el Békéscsabán.
Vágólapra másolva!

- mondta el a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője, Marton Erika.

A raktárvezető felkapott a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászott, miközben azt kiabálta, hogy tűnjön el a férfi. Menekülés helyett a fegyverrel fenyegetőző támadó áldozata felé lépett.

Mellkason és hason találta el a raktárvezetőt.

A sérült férfi megpróbált elmenekülni, de gyilkosa még kétszer rálőtt. A hátán is eltalálta. Miután a raktárvezető meghalt, gyilkosa magához vette az áruházban lévő pénzt és elmenekült, csakhogy

menekülés közben elveszítette a símaszkot.

A nyomozás sokáig nem vezetett eredményre, pedig a vádlottat még 1997-ben kihallgatták. Végül a vizsgálati módszerek korszerűsödésével,

2016-ban sikerült DNS-mintát találni a símaszkon.

Ez alapján fogták el a békéscsabai gyilkost. A férfi részben beismerő vallomást tett.

A bíróság 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A férfi kiszabott büntetése enyhítéséért, ügyvédje pedig jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.