Soros György szervezetei nem tartják be a törvényt: nem fizetnek különadót

Önkéntesek Migration Aid Önkéntesek a Keleti pályaudvaron
Önkéntesek a Keleti pályaudvaron
Vágólapra másolva!
Tegnap járt le a határideje annak, hogy ezek a szervezetek bevallják és megfizessék a bevándorlási különadót. Ennek okán a köztévé munkatársai arról érdeklődtek az érintetteknél, eleget tettek-e a jogszabályok előírásainak. A válaszokból az derült ki, az amerikai milliárdos szervezetei úgy gondolják, nem vonatkozik rájuk az amúgy róluk is szóló törvény. 
Vágólapra másolva!

Szeptember 17-én jár le a határideje annak, hogy a migránsokat segítő civil szervezetek bevallják és megfizessék a bevándorlási különadót – írta tegnap a Híradó.hu. A köztévé több civil szervezetet is megkérdezett, hogy befizették-e már a 25 százalékos adót. Ami a válaszokból kiderült: Soros György szervezetei törvényen felül állóknak tekintik magukat, és nem hajlandóak befizetni azt a különadót, amire a jogszabályok kötelezik őket.

Sorosékat nem érdeklik a törvények

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója, Kováts András azt nyilatkozta a köztelevíziónak, hogy

Ez azért érdekes, mert saját honlapjukon azt írják, közösségi programokkal és könyvkiadással szeretnék minél jobban elfogadtatni a társadalommal a bevándorlást.

Az időközben a járadékok befizetésének elkerülése miatt párttá alakult Migration Aid pedig azt írta a kérdésre,

Ebben is az a csavar, hogy a szervezet korábban rendszeresen segítette a bevándorlókat, például akkor, amikor a Keleti pályaudvarnál többezres nagyságrendben jelentek meg.

Megtagadja a bevándorlási különadó befizetését az Amnesty International is. A szervezet nem mellékesen a mai napig kiáll a röszkei zavargások hangadója, Ahmed H. szabadon bocsátása mellett. Az Amnesty International honlapján a bevándorlást üdvözlő kampányban emellett azt írják, céljuk, hogy a „biztonságos, legális migrációs csatornák számát növeljék”. Mi következik mindebből az Amnesty szerint? Nem tartoznak a bevándorlási különadó hatálya alá.

Tegnap megírtuk, hogy a jogszabályok felettinek tartja magát a Magyar Helsinki Bizottság is.

– indokolta meg hasonló szellemiségben a többek között a migránsok Magyarországon tartásáért tevékenykedő szervezet.

A közleményüket úgy fejezték be, hogy a jogszabály elleni fellépés jogi lehetőségeit vizsgálják, ami arra enged következtetni, hogy a szervezet próbálja keresni a jogi kiskapukat, amivel elkerülhetik a migrációs különadó befizetését.

Ismert, a Helsinki Bizottság volt az a civil szervezet, amelyik azt a két bangladesi bevándorlót is védte, akiknek a kérelmét 2015 szeptemberében utasították el a magyar a hatóságok. A bevándorlók akkor a civil szervezet segítségével pert indítottak a magyar állam ellen, a nekik ítélt pénzért pedig a migránsok eltűnése miatt az őket képviselő Helsinki Bizottság jelentkezett.