Másfél kiló marihuánával bukott le egy bolgár férfi

Vágólapra másolva!
Másfél kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Csongrád megyében egy bolgár férfi autójában elrejtve, a sofőr azt állította, saját fogyasztásra hozta a kábítószert – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vágólapra másolva!

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök egy német rendszámú autót ellenőriztek, és kockázatelemzés alapján a jármű tételes vizsgálata mellett döntöttek.

A tüzetes ellenőrzésen

az autó hátsó ülése alól négy csomag, több mint 1,5 kilogramm növényi törmelék – a gyorsteszt szerint marihuána – került elő.

A férfi elmondása szerint a kábítószert saját fogyasztásra hozta – tudatta az alezredes.

A pénzügyőrök a hárommillió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.