Tömegverekedés volt egy kalocsai kórházban, mert egy nő megátkozott egy családot

Vágólapra másolva!
A Kalocsai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, négy embert gyanúsítanak garázdasággal, emellett egyiküket súlyos testi sértés miatt is kihallgatták.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. február 5-én bejelentés érkezett a kalocsai kórházból arról, hogy ott több ember verekszik.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy négy helyi lakos (három nő és egy férfi) veszett össze egy korábbi vita miatt. A társaság egyik tagja, egy 53 éves nő az egyik közösségi portálon a nézeteltérésük hatására „megátkozta" a másik család tagjait, akik ezt zokon vették. Amikor egy véletlen folytán a kórházban találkoztak, először összevesztek, kiabáltak egymással, majd verekedni kezdtek.

A férfi dulakodás közben szétharapta az egyik, 33 éves nő ujjpercét, aki pedig megkarmolta az arcát. A veszekedés az utcán is folytatódott, ahol az egyik, 48 éves nő felé egy reklámtáblát dobtak, ami azonban nem találta el, mert időben elhajolt.

Az egyenruhások mind a négy embert a helyszínen elfogták és előállították. Őket csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A társaság férfi tagja a nyomozók álláspontja szerint súlyos testi sértés bűntettét is elkövette, mivel a kirendelt igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy

a megharapott nő sérülése súlyos.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kalocsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta a helyi ügyészségnek.