Rátámadt az őrökre egy rab a szegedi börtönben

Vágólapra másolva!
A 28 éves férfi előbb összeverekedett több rabbal is, majd nem engedelmeskedett az őröknek, később pedig rájuk is támadt.
Vágólapra másolva!

A férfi 2015 decembere óta van a szegedi börtönben. Tavaly szeptember 6-án orvosi rendelésre várt, közben több másik rabbal is összeverekedett.

Az őrök megpróbálták szétválasztani őket, de a férfi szándékosan akadályozta a munkájukat, nem volt hajlandó bemenni a zárkába sem, inkább visszafordult, ökölbe szorította a kezét, és megindult az egyik őr felé.

Miután több őrnek sikerült bekísérnie a zárkájába, a férfi az ajtóban többször megfordult, majd hirtelen a könyökével az őrök felé ütött. Ezután

a zárkában lévő vécé-kagylóra felállt, és az egyik őr feje felé rúgott.

Az egyik börtönőr úgy védekezett, hogy kihúzta a férfi lábát, aki ettől ráesett az őrre.

A 28 éves férfit erőszakos többszörös visszaesőként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség.