Koncepciós perben próbálják elítélni Magyarországot

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán kormányszóvivő a Sargentini-jelentés elfogadásáról azt mondta, nem kormányokról, hanem országokról van szó; egy országot próbálnak elítélni koncepciós perben, politikai motivációk nyomán felállított elgondolás alapján.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltánt csütörtök este az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán azt mondta, a magyar kormány úgy értékeli, hogy az Európai Parlament (EP) nem fogadta el a szükséges kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni, így azonban nem lett volna meg a többség.

A kormányszóvivő kijelentette: bírósághoz kell fordulni az ügyben. Arra a kérdésre, hogy milyen jogi lépéseket tesznek, a hétfői kormányülés utánra ígért választ.

Kovács Zoltán önmagában abszurdnak nevezte, hogy bár az egyik vád Magyarországgal szemben az európai uniós szabályok be nem tartása, az országot megbüntetni akarók folyamatosan érdekeik szerint alakítják a szabályokat. Hangsúlyozta, a vonatkozó szerződés egyértelműen határoz: a leadott szavazatok kétharmadára van szükség, márpedig a tartózkodás leadott szavazatnak számít, "mint bármely demokráciában".

Kovács Zoltán azt mondta: három tucat "súlyos ténybeli tévedés" van a jelentésben, amely alkalmas arra, hogy megtévessze azt, aki nem ismeri a magyar viszonyokat.

A magyar kormányt támogató lengyel és litván reakciókra utalva azt mondta: jó, hogy kiállnak Magyarország mellett, van szolidaritás a közép-európai és a volt szocialista országok között, és ez az eljárás elindításával kapcsolatban is egyfajta biztosítékot ad.

Úgy vélte: nem pusztán az illegális migráció kérdésében vannak jelentős nézetkülönbségek Európában, hanem a demokráciafelfogás és a demokráciához, illetve "az emberek akaratához igazodás is megkérdőjeleződik" bizonyos esetekben. Hozzátette: a nyugati eliteknek érdemes lenne visszatérniük ahhoz, hogy meghallgassák az emberek akaratát.

A több ellenzéki párt által szervezett vasárnapi tüntetésről azt mondta a kormányszóvivő: az ellenzéki pártokat önmagukban minősíti, hogy tüntetnek valami mellett, amiről "messziről bűzlik (...), hogy koncepciós per".