Megmutatjuk, hogyan játszott össze Sargentini és a hazai Soros-világ

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
A magát függetlennek hazudó Soros-ember, Judith Sargentini fércművének minden hamis vádjához felhasználta a hazai és nemzetközi Soros-birodalom munkatársainak segítségét. Bonyolult összeesküvésre készültek, de pontosan olyan infantilisen csinálták, mint ahogy a "sikert" ünnepelték a szavazás után.
Vágólapra másolva!

Ahogy többször beszámoltunk róla, 2017 májusában kérték fel (egyes sajtóértesülések szerint magától jelentkezett a feladatra) Judith Sargentinit, hogy készítsen különjelentést a magyarországi jogállamiság helyzetéről, burkoltan azzal a céllal, hogy előkészítse az uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást.

A primitív uniós szlengben atombombának nevezett folyamat elvileg oda vezethet, hogy egy ország szavazati jogát felfüggesztik. Ez az Európai Unió szankcionálási rendszerében egyértelműen a legerősebb eszköz. A holland politikus küldetésének maximálisan eleget tett, tegnap az Európai Parlament plenáris ülése - csalással ugyan, de - megszavazta a nevéhez köthető jelentést, így zöld lámpát kapott Magyarország megregulázása. Érdemes megnézni, hogyan mozgott, lélegzett és működött együtt Sargentinivel a hazai Soros-világ az elmúlt másfél évben.

A kezdőpont: Sargentini Soros György embere

A kiindulópont egyértelműen az, hogy

Judith Sargentini szerepel a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján.

Ez annyit jelent, hogy a holland politikus nagyon erősen és nyilvánvalóan anyagilag is függ a bevándorláspárti amerikai spekulánstól. Amelyik képviselő rajta van ezen a listán, az tökéletesen visszavezethetően és következetesen Soros nyílt társadalom ideológiájának mentén politizál az európai törvényhozásban. Bár azóta próbálja letagadni, hogy az amerikai milliárdos embere lenne, 2013-ban közösségi oldalán úgy fogalmazott, már 10 éve együtt dolgozik Soros György egyik szervezetével, és kifogástalan az együttműködésük. Ennek fényében nem meglepő, hogy a holland EP-képviselő ellenfélként, már-már ellenségként tekint Orbán Viktorra és kormányára. Ennek egyik legerősebb megnyilvánulása az a 2012-es Facebook-bejegyzése volt, amelyben konkrétan lediktátorozta a magyar kormányfőt. Ilyen politikai előmenetel után egyértelmű, hogy hova húz a szíve Sargentininek. Vajon kiket kérdezett meg a dokumentum összeállítása közben Magyarországon?

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én (MTI/EPA/Patrick Seeger) Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

A vádirat elkészítése: a hazai Soros-szervezeteknél kilincsel Sargentini

Éppen ezért rendesen utánanéztünk, hogy honnan is tájékozódott a holland politikus, és melyek azok a szervezetek, amelyeket megkérdőjelezhetetlen függetlenségűeknek titulált egy brüsszeli sajtóreggelin. Arra jutottunk, hogy munkája során mindössze négy magyar kormányszervet és egy kormánypárti think tank-et kérdezett meg. Ezen túlmenően

  • huszonkilenc nyíltan kormánykritikus civil és jogvédő szervezet, Soros-NGO-k,
  • tíz nemzetközi szerv és európai uniós intézmény,
  • öt egyetem (közülük ketten tiltakoztak, egy pedig maga a Soros-egyetem)

véleményét kérte ki Sargentini. Ennyiből is látható, szó sincs független szervezetek garmadájáról, amiről a politikus beszélt, ugyanis

az arányok nem stimmelnek, a megkérdezettek között erősen túlsúlyban vannak az Orbán-kormánnyal szembehelyezkedő, Soros Györgytől függő szervezetek.

Mivel a jelentés angol és magyar nyelvű verziója bárki számára elérhető, pontos képet tud arról kapni, kivel működött együtt Sargentini az elmúlt másfél évben. Szinte kizárólag a bevándorláspárti milliárdoshoz köthető szervezetek és más balliberális alakulatok, médiumok véleményét kérte ki a politikai jelentés készítése közben. Így többek között a Amnesty Internationalét, az Átlátszó.hu-ét, a MigSzol Migráns Szolidaritás Csoportét, a Népszabadságét, a Political Capitalét, az RTL Csoportét, és a Transparency Internationalét, valamint Soros blogjáét, a 444-ét. Ennek megfelelően elég torz képet kaphatott Sargentini, de minden bizonnyal ez is volt a célja. Az RTL-csoportról nemrégen derült ki, hogy ők cenzúrázzák a Facebookon a konzervatív bejegyzéseket.

Ahogy helyzetbe kerültek, a bevándorláspárti spekuláns hazai szervezetei pillanatokon belül támadást indítottak

Mi sem mutatja ezt jobban, mint ahogy közeledett a Magyarország szempontjából sordöntő szavazás, látványosan felélénkültek a hazai Soros-szervezetek. Érdekes módon éppen tíz napja érkezett a hír, miszerint tíz Soros-szervezet durva kampányt indított a magyar miniszterelnök és kormánya ellen. Kiderítettük, hogy

valamennyi alakulat Soros Györgyhöz köthető, és nyílt levelükben azért lobbiztak az EP-képviselőknél, hogy szavazzák meg a jelentést.

Aláírták a nyomásgyakorlást célzó petíciót többek között az amerikai milliárdos által életre hívott Open Society Foundations égisze alatt működő Open Society European Policy Institute, a brüsszeli székhelyű Civil Society Europe, és a genfi székhelyű, a Soros-alapítvány (OSF) támogatását élvező International Commission of Jurists. A Magyarország ellen folytatott uniós hadjáratba az Amnesty International és a Human Rights Watch is bekapcsolódott, miután a két bevándorláspárti szervezet egy-egy vezető képviselője, Kenneth Roth (a Human Rights Watch vezérigazgatója) és Kumi Naidoo (az Amnesty International főtitkára) közös cikket jelentettek meg több vezető külföldi lapban.

Írásukban arra buzdították az európai parlamenti képviselőket, hogy „legyen elég bátorságuk", és szeptember 12-én támogassák szavazatukkal a Magyarországgal szembeni hetes cikkely szerinti eljárást.

A cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung először a 2018. szeptember 7-ei nyomtatott számában hozta le, majd 2018. szeptember 11-én délután az online felületére is kitette. A spanyol El Mundo és az EUobserver egyaránt 2018. szeptember 6-án jelentette meg online kiadásában, míg a francia L'Express az FAZ-hez hasonlóan 2018. szeptember 11-én adta közre online. Az írás magyar nyelvű fordítása is megjelent az Amnesty blogján. A Soros György által pénzelt NGO-k vezetői azt mantrázták, hogy valós veszély fenyegeti az Európai Uniót, hiszen több országban radikális populista vezetők jutottak hatalomra. Magyarországon és Lengyelországban azonban a „radikális populista pártok" egyedül vannak hatalmon, és megragadták az alkalmat, hogy aláássák a jogállamiságot és a demokráciát, legalábbis Sorosék szerint.

Hibát hibára halmozott Sargentini és a hazai Soros-világ

Talán az egyik legegyértelműbb jele a hazai Soros-világ és Judith Sargentini összjátékának az a napvilágra került fotósorozat, amelyen

a zöldpárti, holland politikus Soros egyik kedvenc magyarországi szervezetévének, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével, Pardavi Mártával egyeztetett pár nappal a strasbourgi események előtt.

A dolog pikantériája, hogy Sargentini kikérte a Helsinki Bizottság véleményét a magyar demokrácia helyzetéről jelentésének készítésekor. Ismert, a magát jogvédő szervezetként definiáló szervezet 2016-ban 170,8 millió forintnak megfelelő dollárt kapott Soros alapítványától (OSF). Működési támogatásként tizenöt hónapra 83,5 millió forintot kaptak, tehát a pénzember alapítványa havi 5,5 millióval járul hozzá pusztán a „villanyszámlához".

A Helsinki Bizottsághoz beérkező pénzeket figyelembe véve megállapítható, a Helsinki Bizottság költségvetésének 30 százalékát Sorosék fizették.

Jade Tenwick sorosista bevándorláspárti feminista aktivista éppen leleplezi, hogy napokkal a szavazás előtt a magyar sorosista Pardavi Mártával egyeztetnek Sargentinivel.

A Helsinki mellett az Amnesty International is a fenti egyértelmű kiálláson túl komoly hibát vétett, két nappal a szavazást megelőzően teljesen véletlenül elismerték, hogy komoly összjáték van közöttük és Sargentini között. Ugyanis a szervezet közösségi oldalán azt írta, hogy szerintük egyértelműen el kell ítélni Magyarországot. Ez eddig még nem feltűnő, jó párszor előfordul ilyen és ehhez hasonló eset Sorosékkal.

Csakhogy bejegyzésükben ugyanazt a cikket osztották meg, mint amit pár nappal korábban Judith Sargentini, holland zöldpárti EP-képviselő Twitteren, csak magyar nyelven.

Magyarán

  • a Liberties.eu-n megjelent egy, a magyar kormánnyal szemben negatívan elfogult írás;
  • amit előbb a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő Sargentini megosztott közösségi oldalán;
  • amit aztán valaki magyar nyelvre lefordított;
  • és ezt a lefordított verziót osztotta meg a hazai Soros-világ egyik legmarkánsabb szervezete.

Ezt nem igazán kell megmagyarázni: egyértelmű, hogy a felek összejátszottak. Néha nyíltan, néha véletlenül derült ki az együttműködés. Mindenesetre egy biztos: Magyarország megbüntetésének folyamatát Soros György koordinálta, eszközei pedig Judith Sargentini, és az általa pénzelt magyarországi NGO-k.