Rejtélyes figurák lepték el a fővárost

Járdafestés
Vágólapra másolva!
Izgalmas, ugyanakkor oktató jellegű járdafestések invitálják sok fővárosi iskola és óvoda „lakóját" egy kis játékos tanulásra. Az alkotások a gyermekek számára szeretnék élhetőbbé tenni Budapestet.
Vágólapra másolva!

A Gyermekbarát város program előkészületeikor azt vizsgálták az alkotók, hogy a mindennapi útvonalat a játszóterektől az óvodáig és iskoláig hogyan lehetne színesebbé és izgalmasabbá tenni. Ennek eredményeként születettek meg 2018 tavaszán a különböző, érdekes felfestések, amelyeket elsőként a VIII. kerületben láthattak az arra sétálók.

Színes tematikában készült alkotások – például dinoszaurusz-lábnyomok, a Naprendszer bolygói vagy épp szorzótábla – kerültek ki Józsefváros több helyszínére, szeptember elején, óvoda- és iskolakezdésre pedig Csepelen bukkantak fel a különleges járdafestések.

A fejlesztéssel a 3-10 év közötti óvodás és iskolás gyermekeket szeretné a Főváros megcélozni.

A járdafestésnek köszönhetően könnyen megtanulhatók a Naprendszer bolygói Forrás: Rácmolnár Milán

„Nagyon fontosak a gyerekek Budapest életében, valamint fontos, hogy mi, felnőttek odafigyeljünk rájuk. A Gyermekbarát város program járdafestményeivel

egyúttal bízunk benne, hogy az ismeretterjesztés és a játékos tanítás is felkelti az érdeklődésüket, és örömmel fogadják Budapest több pontján is az izgalmas alkotásokat" – fogalmazott a program kapcsán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Csepel Önkormányzata is csatlakozott a Főváros által életre hívott programhoz, az idei iskolakezdésre elkészült alkotások már teljes színükben pompáznak a kerület gyerekek által napi szinten látogatott pontjain.

Ezen az útszakaszon a dinoszauruszok lábnyomaival találkozhatnak az idelátogatók Forrás: Rácmolnár Milán

„Nagy örömmel támogattuk a kezdeményezést, már csak azért is, mert kerületünk hosszú ideje kiemelten kezeli a csepeli családokat, gyermekeket. Úgy gondolom, hogy ezek a különleges és egyedi járdafestések nemcsak vidámabbá teszik a szeptemberi óvoda- és iskolakezdést, hanem

– mondta Borbély Lénárd polgármester.

A járdafestmények különböző témaköröket ölelnek fel, mindegyikhez tartozik egy-egy újragondolt, látványos feladvány vagy jellegzetes szimbólum:

ugróiskola, szorzótábla vagy épp egy találós kérdés.

A dinoszauruszoknál lábnyomméreteket láthatunk viszonyításként felfestve, de a gyerekek megismerhetik azt is, hogy milyen bolygókból áll a Naprendszer, és találkozhatnak az időmértékes ugróiskolával is Varró Dániel versrészlete alapján.

A matematikát kedvelők számára is készültek alkotások Forrás: Rácmolnár Milán

A projektet a Fővárosi Önkormányzat, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és az alkotók – a MOME EcoLab kutatócsoportja – olyan példaértékű modellnek szánják, melyet a jövőben több budapesti kerületben is örömmel megvalósítanának.

Idén ősszel még csatlakozik az I., III., V., XII., és XVII. kerület is a Gyermekbarát városhoz, így hamarosan még több budapesti utcán sétálva találkozhatunk a játékos járdafestményekkel.


Városi Zöld Füzet

Budapest felfedezésére invitál a Városi Zöld Füzet, amely Budapest rejtett zöld területeit ismerteti meg az érdeklődőkkel. A játékkalauz online és kézzel fogható formában is elérhető például a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Füzet a következőképpen definiálja magát, motiváló, gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas nyelvezettel megfogalmazva: „Szeretettel hívunk ismét kalandra benneteket!

A Városi Zöld Füzet nevet viselő interaktív kiadvány segítségével ezúttal budapesti természetes élőhelyeket, csodás kerteket járhattok be. Az összegyűjtött helyszínek számos érdekesség tudói, amelyről ismert és kedvelt útitársaink, az oroszlán és a griffmadár mesélnek, sőt kapcsolódó játékokkal, feladványokkal fokozzák a jókedvet.

Időmértékes verselésre tanít az edukatív alkotás Forrás: Rácmolnár Milán

A kirándulások, séták során egyre közelebb kerülhetünk élhető városunkhoz és ötleteket is kapunk természeti értékeink megőrzéséhez és ápolásához."

Az ismeretterjesztést gyermekek számára is érthető módon, olvasmánybeli társak, állatok „mondják el": „Tudod-e, ki volt Barabás Miklós? Ő egy híres festőművész volt, aki a XIX. században, tehát az 1800-as években élt és alkotott. Számos múzeumban találkozhatsz festményeivel, például „A Lánchíd alapkőletétele" (1864) című képével. Az ő kezei közül kerültek ki a legnagyobb magyar történelmi hősök arcképei. Lefestette többek között Vörösmarty Mihályt, Széchenyi Istvánt, Liszt Ferencet, Arany Jánost és Zrínyi Miklóst is."

Járdafestések és a Városi Zöld Füzet közös okból készültek: Budapestet gyermekbarát várossá szeretnék formálni, amely a főváros hosszú távú célkitűzése.