Vágólapra másolva!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „A karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek (re)intergrációja érdekében” című projekt keretében tartott sajtótájékoztatót hétfőn, amelyre a szervezet logisztikai központjának alapkőletételi ünnepsége szolgált kitűnő alkalommal.
Vágólapra másolva!

A Baptista Szeretetszolgálat logisztikai központjának létrehozása, valamint szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítményeinek infrastrukturális fejlesztésével kapcsolatban Szenczy Sándor, a szervezet elnöke nagy örömét fejezte ki, hogy a megjelentekkel együtt ünnepelhet a jeles napon.

„A Baptista Szeretetszolgálat 1996 áprilisában alakult meg egy özvegyasszony ötezer forintos felajánlásából. „Azért hoztam ezt a pénzt, amit a nyugdíjamból spóroltam meg, hogy csinálj ebből világmissziót.” Ekkor még mosolyogtam magamban, hogy lehetne a kevésből sok? A Bibliából azonban megtanultuk;

1996-ban Velencében megalakult a Baptista Szeretetszolgálat. Elérhetetlen álomnak tűnt, hogy ez a kicsiny szervezet világmissziót végezzen.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnöke nagy örömét fejezte ki az egybegyűlt ünneplő sokaság iránt Fotó: Polyák Attila - Origo

De

Amikor mindenki él a lehetőségeivel, ami adatott számára, abból csoda lesz, akár a jelen alapkőletétel. Sok tízezer embernek tudunk ezáltal segítséget nyújtani, és fel tudunk készülni a természeti csapásokra határon innen és túl.”

„Hihetetlen jelentősége van annak, ami sokszor nem is látható” – mutatott rá Szenczy Sándor a létesítmény jelentőségére.

„Ahhoz, hogy egy mentőcsapat a világ bármely részére kiutazzon, háttérre van szükség.

Az nem úgy van, hogy kimegyek a reptérre, felülök a repülőre és már úton is vagyok, hanem ez a következőképpen működik: én rábólintok vezetőként az ENSZ-től kapott információk alapján, és azt mondom, indulunk.

Hat órán belül egy 10-12 fős csapatnak készen kell állnia két mentőkutyával, másfél tonna felszereléssel a repülőtéren.

Ehhez nyilván gyakorlás és eszközök kellenek, valamint elengedhetetlen a kapcsolati rendszer, a tudás és az információs háttér. Ezek mind a hatékony munkavégzés feltételei. Ez a logisztikai központ gyakorlatozásra, felkészülésre, raktározásra, karbantartásra is alkalmas lesz. Magyarországon és külföldön bekövetkezett katasztrófákban egyaránt segítséget tud majd nyújtani.

Szenczy Sándor kiemelt fontosságúnak tartja a logisztikai központ megépülését Fotó: Polyák Attila - Origo

Az új központ tucatnyi embernek ad a jövőben munkát, bár én tulajdonképpen azt szeretném, hogy munka nélkül maradjak, de erre nem látok esélyt.
A Szentírás ugyanis azt állítja, hogy mindig lesznek katasztrófák és háborúk, amelyek rengeteg embert érintenek, és erre készen kell állnunk.

– értékelt az elnök.

„Alapja a krisztusi szeretet. Hittel és szakértelemmel két évtizedes működése során meghódította az egész világot, és belopta magát a magyarok szívébe is.

– foglalta össze a Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét Dr. Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. „Pákozdon összeér múlt és jövő, a magyar nemzet történetének két győztes csatája köthető a településhez.

amelynek ékes bizonyítéka az ipari park és a Baptista Szeretetszolgálat leendő logisztikai központja.

Soltész Miklós, egyházi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos a karitatív területtel való törődés, és köszönettel adózott a megjelenteknek.

Soltész Miklós, egyházi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében fontos mérföldkőnek nevezte az ünnepélyes alapkőletételt Fotó: Polyák Attila - Origo

Az államtitkár háláját fejezte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé, a területet támogató pályázatért, amely többek között olyan felszerelések beszerzésére ad lehetőséget, amelyek segítségével a karitatív szervezetek modernizálni tudják a munkavégzést.

Soltész Miklós hozzátette:

„Az egyházakhoz kötődő karitatív szervezetek valamint a Vöröskereszt csodálatos összefogást valósítottak meg az elmúlt nyolc évben, és ez kihat a magyarság életére határon innen határon túl. Egy erős ország nemcsak a sajátjain segít, hanem másokon is.”

Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos két célt emelt ki a pályázat kapcsán: az elnyert 638 millió forint egyrészt jelentős infrastrukturális fejlesztésre ad lehetőséget, másrészt hátrányos helyzetű társadalmi rétegek integrációját segíti elő. Pákozdon a támogatásból új logisztikai raktárbázis épül (az adományok és tartós élelmiszerek tárolására) mintegy 1700 négyzetméter területen, melyet irodák és oktatóterem egészítenek ki.

„A mai nap egy csoda” – fogalmazott az alapkőletétellel kapcsolatban a szervezet elnöke, Szenczy Sándor Fotó: Polyák Attila - Origo

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány nevezett projektjének szakmai vezetője a jövőben tekintve utalt rá, hogy a program keretében „még négy helyszínen fogunk kisebb felújításokat végezni Bükkszentmártonon, Miskolcon, Mátészalkán és Békés megyében. Önök egy történelmi pillanat részesei” – utalt az alapkőletétel fontosságára a sajtótájékoztató utolsó megszólalója.