Orbán Viktor: Magyarország nem fog engedni a zsarolásnak

SZIJJÁRTÓ Péter; ORBÁN Viktor; SARGENTINI, Judith; ROGÁN Antal
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini, a zöld párti frakció holland képviselője (j) felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. Balra Orbán Viktor miniszterelnök, mögötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor már a vita legelején felszólalt az Európai Parlamentben, ahol a rendkívűl elfogult, tulajdonképpen Soros György megrendelésére készült Sargentini-jelentésről volt szó. A magyar kormányfő pár perc alatt gyakorlatilag felmosta a padlót a mindenféle meggyőződés nélkül, Soros György tananyagát betűről betűre felmondó bevándorláspárti képviselőkkel. Mutatjuk a vitát, ami olyan jól sikerült, hogy az überbevándorláspárti Guy Verhofstadt kimondta, az Európai Unió keresztény értékekre épül.
Vágólapra másolva!

Másfél éves munkájának az eredménye teljesedhet be holnap az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Judith Sargentininek, hiszen tavaly májusban a brüsszeli elit a holland zöldpárti EP-képviselőt kérte fel, készítsen jelentést a magyar jogállamiság helyzetéről. Már ebben az időpontban sejteni lehetett, nem valószínű, hogy Magyarország számára jól végződik a dolog. Sargentini ugyanis rajta van a magyar kormány politikája ellen minden létező eszközt bevető Soros György megbízható szövetségeseinek listáján. Bár tagadja, hogy az amerikai milliárdos embere lenne, 2013-ban közösségi oldalán úgy fogalmazott, már 10 éve együtt dolgozik Soros György egyik szervezetével, és kifogástalan az együttműködésük. Ennek megfelelően a politikus több alkalommal is keményen bírálta a magyar kormányfőt és kabinetét.

Erre talán a legjobb példa az a 2012-es Facebook-bejegyzése, amelyben diktátornak nevezte Orbán Viktort. Ilyen előjelek után nem csoda, hogy az általa készített dokumentum idén júniusban átcsúszott az EP illetékes bizottságán, a Belügyi, Állampolgári Jogi és Igazságügyi bizottságán (LIBE), ami így kerülhetett az európai törvényhozás plenáris ülése elé. Ahogy többször beszámoltunk róla, Strasbourgban ma vitáznak, majd holnap szavaznak Magyarország elítélésről az európai képviselők. Nézzük, hogyan alakult a vita a bevándorláspárti, és a migrációt ellenző erők között.

Sargentini: az EP-nek kötelessége fellépni a magyarországi jogsértések ellen

A délután három órára kiírt kezdéshez képest kis csúszással a jelentés elkészítője, Judith Sargentini nyitotta a felszólalók sorát. A politikus beszédének elején azt mondta, meglepődött, mert azt hitte, többen jönnek el a magyar jogállamiság helyzetének megvitatására.

Nem biztos, hogy örült neki, de éppen beszéde közben érkezett meg a magyar miniszterelnök az ülésterembe, akit nagy taps fogadott.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger) Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Felszólalásában az európai képviselő ismét unalmas lózungokat puffogtatott: gyakorlatilag egy az egyben a hazai balliberális portálok és Soros György álcivil szervezeteinek hazugságait ismételgette. „Az Európai Parlamentnek kötelessége fellépni a magyarországi jogsértések ellen, a helyzet ugyanis semmit nem javult a magyar helyzetről szóló különjelentés júniusi szakbizottsági elfogadása óta - hangoztatta Sargentini. Úgy gondolja, hogy saját maga is az uniós szerződés őre. Ebből a pozícióból úgy látja, hogy Magyarország megsértette az uniós szerződést, ezért el kell indítani a hetes cikkely szerinti eljárást.

Frans Timmermans betűről betűre felmondta a Soros-leckét

Ingeborg Grassler, a költségvetési bizottság vezetője – Sargentini után szabadon – beszédében a létező legerősebben szállt be a vitába: szerinte csak Lengyelországban rosszabb a helyzet Európában.

Petra Kammerevert, a kulturális bizottság vezetője Grassler kollégájára is rálicitált.

Kammerevert nagy lelkesedésének közepette véletlenül elszólta magát: azért kell a brüsszeli politikai elitnek megbüntetnie Magyarországot, mert az ország szembemenve az uniós elit akaratával, szigorú bevándorláspolitikát folytat.

Következő poltikus a sorban Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke volt, aki betűről betűre felmondta Soros György tananyagát. A lendületben lévő politikus megfenyegette Magyarországot azzal, hogy felidézte, Lengyelország ellen már elindult a hetes cikk szerinti eljárás.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Wiktor Dabkowski

Orbán Viktor: Ez az első eset, hogy egy közösség elítéli a saját határőreit

- kezdte felszólalását Timmermanst váltva Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök szerint az Európai Parlament meg fogja szavazni a jelentést, de ennek ellenére eljött megvédeni a hazáját.

- jelentette ki Orbán Viktor.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

„Önök azt hiszik, hogy jobban tudják, mi kell a magyar népnek. Ez a jelentés kettős mércét alkalmaz, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja sérti a szerződést” - egészítette ki korábbi gondolatát a magyar kormányfő. Szerinte a magyaroknak a demokrácia és a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Elmondta továbbá, a brüsszeli elit „ki akar minket rekeszteni az európai döntéshozatalból”.

- tette hozzá. Mi vagyunk az európai parlament legsikeresebb pártja - utalt az Európában is egyedülálló harmadik kétharmados Fidesz-győzelemre a kormányfő. A Sargentini-jelentés kapcsán kiemelte, hogy a dokumentumot olyanok írták, akik alapvető tényekkel sincsenek tisztában. 37 helyen vannak tárgyi tévedések a Magyarország elítélését célzó jelentésben – sorolta a konkrétumokat Orbán. A uniós politikai elit kompromisszum-képtelenségére kitérve Orbán Viktor ismertette, hogy több törvény meghozatala során megállapodást kötött a bizottsággal. A magyar kormányfő ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a jelentés azonban felrúgja a korábbi megegyezésünket, csapást mér a konstruktív párbeszédre.”

- vonja le a Sargentini-jelentés körüli politikai harcok végkimentelének konzekvenciáit a politikus. Visszautasítom, hogy a migránspárti erők hazug vádakkal támadják az országot. „Bármi is lesz a döntés nem engedünk a zsarolásnak, készen állunk a jövő májusi választásokra, ahol az emberek visszahozhatják a demokráciát az európai politikába” - mondta Orbán.

Weber: Este dönt az Európai Néppárt, hogyan szavaz a Sargentini-jelentésről

A magyar kormányfőt európai pártcsaládbeli szövetségese, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) vezetője követte, aki, utalva az április magyar választás eredményére, arról beszélt, hogy egy demokráciában a többség kormányoz.

- árulta el Weber, hogy mikor születhet döntés a Néppártban. A politikus kiemelte, hogy párbeszédre van szükség a felek között. Ennek kapcsán Weber kijelentette, hogy hídépítő akar lenni, kompromisszumot akar kicsikarni. A néppárti vezető a magyar kormány mellé állva emlékeztetett arra, hogy nemcsak Magyarországgal kellene foglalkoznia az Uniónak, hiszen Romániában például a baloldali kormány visszaélt a többségével. „Ezt is a plenáris ülés napirendjére kellene tűzni”- tette hozzá Weber.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Lengyel kiállás: nem hófehérke és a hét törpe választotta meg a kormányt

A néppárti vezetőt követően Udo Bullmann, a szocialisták frakcióvezetője kapta ragadhatott mikrofont. Kiemelte, hogy 2010 óta folyamatosan vitában állnak a magyar kormánnyal. Bulmman több képviselőtársához hasonlóan, mintha a magyar ellenzéki sajtótermékekből készült volna fel a vitára.

A szocialista támadás után lengyel kiállás következett. Antoni Legutko, a konzervatívok frakcióvezetője arról beszélt, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányt támad az Európai Parlament.

- szúrt oda a lengyel képviselő az Unió befolyásos politikusának.

Legutko szerint a magyar kormány a CEU (Soros-egyetem) előjogait akarja megszüntetni, ennek semmi köze a szólás-és tanszabadsághoz.

Kiemelte, ez az egész előadás nem produktív, és mindig az adott támadás alatt lévő kormány támogatottsága megnő, ahogyan az Lengyelországban történt.

Minden belefért a vitába: A keresztényellenes Guy Verhofstad kereszténységből oktatta ki a magyar kormányt

Guy Verhofstad, a liberálisok (ALDE) vezetője, Soros György megbízható szövetségeseinek listáján Sargentinivel együtt szereplő politikus szerint ma Magyarországot nem is lehetne felvenni az unióba, majd arra kérlelte az Európai Néppárt képviselőit, hogy szavazzanak Magyarország ellen a holnapi plenáris ülésen. Minden bizonnyal jó kedvében lehetett a szigorúan keresztényellenes képviselő, hiszen olyan, tőle a lehető legtávolabb álló gondolatokat osztott meg a nyilvánossággal, minthogy az Európai Unió keresztény értékekre épül. Legalább elismerte, hogy nem gyakran hozza szóba a témát:

Ennek ellenére folytatta azt, amit nem kellett volna, Verhofstad tökéletesen álszent mondatokat intézett a plenáris ülés résztvevőihez: „a keresztény értékek arra tanítanak, hogy minden ember egyenlő, mindenkinek jogai vannak, meg kell védeni az értékeiket.”

Sok EP-képviselő támogatta Orbán Viktor politikáját

Minőségi váltás következett a felszólalók körében: a viccelődő Verhofstadtot Nicolay Bay, az ENF frakcióvezetője követte. A politikus elmondta, Magyarország esetében boszorkányüldözésről van szó.

- mondta Bay Orbánra utalva. A francia politikus kiállt a nemzetek Európája mellett.

A Jobbikbot tavaly otthagyó Morvai Krisztina, független képviselő szintén kiállt a magyar kormány mellett. A politikus elmondta, két érték mellett kell választani az Unióban jövőre.

- tette hozzá Morvai.

Szájer József fideszes EP-képviselő a következő kérdést címezte a kommunisták frakcióvezetőjének:

A politikus szerint a Sargentini-jelentés túlterjeszkedik az Unió jogán, és ellentétes a jogállammal. Félnek Önök a szavaktól? - tette fel az újabb kérdést Szájer annak kapcsán, hogy csak öt percet kapott a felszólalásra a magyar miniszterelnök.

- értékeli a történteket a fideszes EP-képviselő.

Marek Jurek, lengyel konzervatív képviselő elmondta, a felbomlás állapotában van az EU pont azon viták miatt, mint ami most zajlik. „A változásokat nem lehet feltartóztatni az unióban, és tárgyalni kell azon nemzetekkel, akik saját maguk akarnak dönteni a jövőjükről. Rendőrségi eszközt akarnak csinálni bizonyos jogi eszközökből” – mondta Jurek.

Aki azt állítja, hogy a jelentés nem Magyarországot ítéli el, olvassa el a címét

A saját hazájuk ellen szavazó magyarokkal az a baj, hogy jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésén, a Sargentini-jelentés vitájában a viszontválasz lehetőségével élve.

A kormányfő a vitában elhangzott felvetésékre válaszolva Guy Verhofstadtnak, a liberálisok vezetőjének szavaira úgy reagált: Verhofstadt jobban gyűlöli a konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát.

A miniszterelnök kijelentette: