A Sargentini-jelentés vitájában koncepciós eljárással állunk szemben

Interjú Kormányszóvivő Kovács Zoltán Magyarország kormány nemzetközi szóvivője Nemzetközi Szóvivő Szóvivő politikus történész
Vágólapra másolva!
„Magyarország, ahogy korábban, ezúttal is megvívja a maga igazáért a csatát” - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő magyar újságíróknak adott nyilatkozatában a holnapi, Sargentini-jelentés vitáját megelőzően. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a dokumentum elfogadása körül jogi csűrés-csavarás zajlik, pedig a szabályozás világos. 
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán magyar újságíróknak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a Magyarországról szóló jelentésnek az Európai Parlamenti (EP) strasbourgi plenáris ülésén kedden tervezett vitája és a szerdai szavazás valódi célpontja a magyar kormány migrációt ellenző politikája. A kormányszóvivő szerint Brüsszel a jelentéssel azt kívánja elérni, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját, és „Magyarországot ez ügyben bíróság elé állíthassa.”

- jelentette ki Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán kormányszóvivő Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A kormányszóvivő veszélyesnek nevezte, ha bizonyos erők pártpolitikailag és ideológiailag motivált úton megosztják az Európai Parlamentet, valamint egyes országokat, korábban Lengyelországot, most Magyarországot felhasználva próbálnak saját politikai célokat elérni. „Ha az EP belecsúszik ebbe a csapdába, az egész Európának rosszat tesz” - húzta alá a politikus. Úgy látja, hogy Emmanuel Macron francia elnök legutóbbi kijelentései, valamint az, amit a Sargentini-jelentés is képvisel, alkalmasak arra, hogy ezt elérjék.

- jelentette ki. Kovács Zoltán kiemelte, hogy

Magyarország középpontba került Európában, ami azt jelenti, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről van értelme beszélni, amelyek fontos és súlyos ügyek. Olyanok, amelyek Európa és az európai projekt jövőjének lényegét képezik.

A politikus idesorolta a kontinenst érintő migrációt. Aláhúzta, ahogy az elmúlt években, Magyarország a kérdésben egyértelmű álláspontot képvisel.

Deutsch: jogi csűrés-csavarás zajlik a Sargentini-jelentés elfogadása körül

Deutsch Tamás arra emlékeztetett

a dokumentum elfogadása körül egy „jogi csűrés-csavarás” zajlik, pedig a szabályozás világos.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője Fotó: Polyak Attila - Origo

Ismertette, hogy az EP házszabálya meghatározza az előterjesztések elfogadásának menetét, ez alól pedig az jelent kivételt, ha az Európai Unió alapszerződése eltérő, speciális többséget ír elő. A VII. cikkely szerinti előterjesztés az utóbbi körbe tartozik, így

az ilyen dokumentum akkor tekinthető elfogadottnak, ha a leadott szavazatoknak - az igen és a nem szavazatoknak, valamint a tartózkodásoknak is - az összeszámlálása alapján a támogató voksok több mint kétharmadot érnek el.

Emellett feltétel, hogy a szavazatszám elérje az EP létszámának többségét.

– vonta le a következtetést a parlamenti trükközéssel kapcsolatban a politikus. Meglátása szerint a szavazás végeredménye bizonytalan, de árulkodó, hogy ehhez a jogi csűrés-csavaráshoz folyamodtak.