Kiderül, hogy lehet-e számítani az ellenzékre Magyarország védelmében

Vágólapra másolva!
A Sargentini-jelentés elutasítására szólította fel az ellenzéki pártokat és EP-képviselőket Nacsa Lőrinc a kormánypártok nevében.
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője úgy fogalmazott: a jelentés európai parlamenti vitáján és szavazásán megint ki fog derülni, hogy lehet-e számítani az ellenzékre Magyarország védelmében vagy nem.

A kormánypárti politikus a Fidesz-KDNP frakciószövetség véleményét tolmácsolva rámutatott arra, hogy

Meg akarják bélyegezni a magyar embereket, amiért következetesen elutasítják a bevándorlást.

A KDNP-s politikus kijelentette:

az Európai Parlamentben ülő magyar képviselőknek meg kell védeni az országot és a magyar embereket, és a kormánypárti képviselők így fognak tenni.

Nacsa Lőrinc szerint azonban erős a gyanú, hogy

most is lesznek olyan ellenzéki képviselők, akik elárulják az országot

és azokkal szövetkeznek majd, akik bevándorló kontinenssé akarják tenni Európát.

A kormánypártok ezúton is felszólítják az ellenzéki pártokat és EP-képviselőket, hogy utasítsák el a jelentést - mondta a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.