Magyar civilek a kormány mellett kiállva tiltakoztak Sargentininél

Budapest, 2018. március 15. Résztvevők gyülekeznek a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetén a Bem rakparton 2018. március 15-én. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A nyílt levél megfogalmazói szerint a politikus súlyos vádakkal illette Magyarországot, ezért nem maradhattak csendben.
Vágólapra másolva!

A holnap Strasbourgban megvitatandó, Magyarországot több pontban is elítélő Sargentini-jelentés miatt nyílt levelet is megfogalmazott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – írja a Magyar Idők. A Csizmadia László CÖF–CÖKA-elnök, illetve a kuratórium tagjai – Bencze Izabella, Fricz Tamás és ifj. Lomnici Zoltán – által jegyzett levél címzettje maga Judith Sargentini, amelyben

  • kifogásolják, hogy a holland politikus által vezetett bizottság (LIBE) súlyos vádakkal illette Magyarországot, a jogállamiságot és a működő demokráciát.
  • felhívták a figyelmét, hogy több mint 1800 magyar alapítvány és egyesület cáfolta azt az állítását, miszerint üldözik a civil közösségeket Magyarországon.

Csizmadia Lászlóék kiemelték, hogy

a LIBE „egyoldalúan megfogalmazott, jogi tévedésekkel tarkított, nem ellenőrzött állításai” késztették arra őket, hogy nyílt levélben forduljanak Sargentinihez.

A civilek bíznak abban, hogy levelüket minden parlamenti képviselő megkapja a holland politikustól, aki „a nem jelentéktelen felszólalásukat” sem tagadja el a Bizottság ülésén.