Hajtóvadászat a budapesti gyorsétteremben erőszakoló afgán migráns után

Szexuális erőszak miatt keres
Vágólapra másolva!
Egy afgán migráns éjjel egy belvárosi gyorsétteremben megerőszakolt egy nőt, ez derült ki a rendőrség reggeli közleményéből. A kora délután tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a rendőrség hajtóvadászatot indított a bűnöző bevándorló ellen.
Vágólapra másolva!

A rendőrök elmondták, a férfit a támadás után néhány perccel azonnal elkezdték keresni. Nagy erőkkel kutatnak utána.

A feltételezett afgán támadóról, Sarhadi Bilalról fényképet tettek közzé.

Forrás: Police.hu

Azt kérik, aki bármit tud róla, azonnal hívja őket a 06-80-555-111 „Telefontanú" zöldszámon, a 107 vagy 112 központi segélyhívón. Ezt akár név nélkül is meg lehet tenni.

Forrás: Origo

Ahogy megírtuk, a Soroshoz köthető hazai álcivil szervezetek éppen azon dolgoznak, hogy az erőszakoló afgán migránshoz hasonló személyeket bírósági perek útján behozzák az országba a tranzitzónából, a határról. Emlékezetes, hogy már tavaly tiltakozott a teljes hazai Soros-birodalom, így a Helsinki Bizottság, az Amnesty International, a MIGSZOL és a Menedék a kormány azon törvényjavaslata, majd törvénymódosítása ellen, amely alapján idegenrendészeti őrizetben tartja a menedékkérőket mindaddig, amíg el nem bírálták valaki menedékkérelmét. A fenti szervezetek a törvény elfogadását követően most már a bíróságokat segítségül híva igyekeznek kihozni a nemzetbiztonságot garantáló őrizetből a migránsokat.