Részegen okozott halálos balesetet, aztán elmenekült

Vágólapra másolva!
El sem kérte ismerőse autóját egy férfi, aki aztán azzal részegen okozott balesetet. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. Az autó utasai nem is tudták, hogy a részeg férfi fog vezetni.
Vágólapra másolva!

A részeg férfi április végén, miután legalább

négy doboz sört és fél deci pálinkát megivott, éjfélkor Bajóton beült egy ismerőse autójába, és anélkül, hogy azt elkérte volna, elindult vele.

Forrás: Police.hu

Öten ültek rajta kívül a kocsiban.

Az utasok nem tudták, hogy a részeg férfi fog vezetni.

A férfi a meredek úton az egy méter széles útpadkán keresztül letért, és a még meredekebb partoldalon haladt lefelé. Ekkor borult fel.

A balesetben egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek.

A részeg férfi, még mielőtt a rendőrök megérkeztek volna, elmenekült.

A férfit nem sokkal később elfogták, és elrendelték az előzetes letartóztatását, amit most két hónappal meghosszabbítottak.