Minden, amit eddig tudni lehetett a soroksári gyilkosságról

soroksári gyilkosság
Öt éve gyilkolták meg Gyurik Krisztinát.
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, megoldódott a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkossága: a rendőrség öt év után elfogott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő gyilkolta meg a Soroksáron kocogó nőt. Az elmúlt években rengeteg nyomot vizsgáltak meg a rendőrök, és több száz embert hallgattak ki. Összeszedtük, az elmúlt évek legfontosabb eseményeit Gyurik Krisztina meggyilkolásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A nő a gyilkosság napján, 2013. szeptember 25-én munkából hazaérve beszélt családtagjaival, majd átöltözött és futni indult. Mivel nem tért haza, a családtagjai keresni kezdték. A keresésbe később a rendőrök is beszálltak. Végül hajnalban a szokott futóútvonala melletti bozótos részen találtak rá, otthonától nem messze meztelen holttestére.

Itt találták meg Gyurik Krisztina holttestét Forrás: Bors/Fejér Bálint


A kezei és a lábai össze voltak kötözve, nyakára kötél volt tekerve.

Az már akkor biztos volt, hogy brutálisan megverték és megfojtották.

Az értékei - köztük a mobiltelefonja - és a ruhája is eltűntek.

A bicikliúton, ahol megtalálták a fiatal nő holttestét, két férfi DNS-ét azonosította a rendőrség. Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője - aki a mai sajtótájékoztatón is ott volt - azt is elmondta akkor, hogy: a két férfi, akiknek a DNS-ét megtalálták, nem rokon. Azt is mondta, hogy rekonstruálták, hogy a gyilkosság hogyan történhetett, ez alapján pedig az egyik férfi domináns, a másik neki alárendelt volt.

A nyomok alapján akkor úgy tűnt, hogy legalább az egyik férfi ismerhette a nőt.

Később Petőfi Attila azt mondta, hogy a nő erősen küzdött, és vérző sérüléseket okozott mindkét férfinak. Petőfi szerint a domináns férfi egészen biztosan olyannyira megsérült, hogy azt mások előtt legalább egy baleset okozta sérüléssel magyarázhatta.

A két azonosított DNS nem szerepelt a nyilvántartásban.

Petőfi azt is mondta, valószínűbb, hogy nem előre eltervezett gyilkosság történt.

Csakhogy a DNS-mintákkal kapcsolatban később kiderült, hogy óriási hiba történt, az egyik DNS-minta ugyanis boncolás közben kerülhetett rá a nőre. Ezt később a rendőrök is megerősítették.

A nyomozás, több mint tízmillió forintba került. Német rendőrök is beszálltak a nyomozási ügybe, sőt egy kutyát is hoztak magukkal.

Az üggyel kapcsolatban összesen 450 embert hallgattak ki, de valamennyiüket kizárták elkövetőként.

Az elmúlt években több gyanúsnak tűnő férfi is képbe került, egészen tegnapig azonban senkit sem gyanúsítottak meg.

A nő férje, Kardos Lajos a gyilkosság után arra gyanakodott, hogy feleségét az asszony szeretője ölte meg. Az a férfi azóta meghalt.

Ahogy meghalt az a férfi is, akinek a volt élettársa jelentkezett néhány hete.

A nő azt állította, hogy volt élettársa attól a helytől nem messze dolgozott, ahol a nőt megölték, és a férfi nagyon agresszív volt.

Állítólag a férfi a meggyilkolt nő egyik megemlékezésére is elment.

Az is felmerült, hogy Gyurik Krisztinát külföldiek ölték meg. Olyanok, akik rendszeresen jártak Magyarországra. Kamionosok vagy hajósok. Utóbbi azért tűnt életszerűnek, mert állítólag a nőt egy speciális csomóval kötözték meg, amelyet általában a hajósok használnak. Ahogy az is felmerült, hogy fa- vagy fémtolvajok végeztek vele.

Ezenfelül sokáig kerestek egy biciklist, aki a gyilkosság napján elment azon a helyen, ahol a nő holttestét megtalálták, és hajléktalanokat is meghallgattak.

Forrás: Police.hu

Sőt, a nő férjét is többször kihallgatták a rendőrök, és még poligráfos vizsgálaton is részt kellett vennie.

A férj a gyilkosság után 200 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, míg a rendőrség ennél jóval többet, ötmillió forintot ajánlott a nyomravezetőnek.