Döntött a bíróság a tatabányai hajléktalangyilkos ügyében

Tatabánya tárgyalás / ítélet
Vágólapra másolva!
A 15 éves M. Apollo két hajléktalan férfit vert meg tavaly Tatabányán olyan brutálisan, hogy mindketten azonnal meghaltak. Miután megölte őket, az egyiktől elvette a telefonját és a táskáját, a másikról pedig levette a cipőjét, amit egyből fel is vett. A gyilkosságok után pedig hazament, és lefeküdt aludni. A fiú korábban beismerő vallomást tett, amit később visszavont. Állítása szerint azért gyilkolt, mert megfenyegették.
Vágólapra másolva!

A 15 éves fiút ma első fokon 13 és fél évre ítélte a bíróság. Legkorábban a büntetésének letöltésének kétharmada után szabadulhat.

A 15 éves fiú így várta az ítéletet Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ítélet nem jogerős, az ellen a fiú és az ügyvédje fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért.

A fiú - noha kérte, hogy a jogerős ítéletig - kerüljön szabadlábra, ezt a bíróság elutasította.

A 15 éves M. Apollo tavaly áprilisban egy tatabányai parkban töltötte az estét a barátaival. Amikor elindult haza, egy Győri úti buszmegállóban észrevett egy hajléktalan férfit, akivel korábban egy alkalmi munka miatt összeveszett. Fel akarta kelteni a férfit, hogy megbeszélje vele a történteket, de a hajléktalan nem akart vele beszélgetni, ezért megpróbálta elzavarni.

M. Apollo ideges lett, és halálra verte a férfit. A meggyilkolt férfitól elvette a táskáját és a telefonját, majd hazament és leült a lépcsőházban, mert nem mert bemenni a lakásba.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Később elindult egy presszóhoz, de útközben, a Reguly Antal téren meglátott egy másik hajléktalant, aki egy padon aludt. Felkeltette és el akarta küldeni onnan, de a férfi ellenkezett, ezért megfogta és kirángatta a padok közül.

Addig ütötte és rugdosta a férfit, amíg az meghalt. A halottról levette a cipőjét és felvette.

Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Ezek után hazament, evett és tévét nézett, majd lefeküdt aludni, mintha nem történt volna semmi.

Ottjártunkkor a helyiek arról panaszkodtak, hogy a fiatalok nem tudnak magukkal mit kezdeni, ezért bandáznak az utcákon, és "egymást viszik bele a rosszba". Egy idős férfi szerint M. Apollo drogozott a gyilkosságok előtt.

– mondta korábban a férfi az Origónak.

Felkerestük azt az iskolát, ahová a fiú járt a gyilkosságok idejében, az igazgató csak negatív dolgokat tudott elmondani vele kapcsolatban.

– mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy

ki akarták rúgni az iskolából, de az anyja kérésre nem tették.

Az első tárgyaláson az anyja sírva beszélt a gyerekéről, és próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy nem a fia gyilkolta meg a két hajléktalant.

– mondta a nő a bíróságon, aki ellen később szintén eljárást indítottak kiskorú veszélyeztetése miatt. Nem váltotta ki ugyanis a gyerekei gyógyszereit, és nem gondoskodott az öltöztetésükről, mindkét gyereknek csak egy nadrágja és pólója volt, amit maguk mostak.

M. Apollo nem sokkal a gyilkosságok előtt maga kérte a gyámhatóságot, hogy vegyék állami gondozásba.

A fiú beismerő vallomást tett, de a vallomását a tervezett ítélethirdetés előtti napon visszavonta, és azt állította, hogy

azért gyilkolt, mert megfenyegették, valamint hogy az egyik gyilkosságnál társa is volt.

A bíróság akkor elhalasztotta a döntést.